Díjazták a Világgazdaság fotóriporterét

Díjazták a Világgazdaság fotóriporterét

Eredményt hirdettek a 2017-ben meghirdetett Ezüstgerely 2018 – Sport a kortárs magyar művészetben elnevezésű pályázatra beérkezett pályaművekről – írja a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja. Öt kategóriában 117 pályázó összesen 592 alkotást nyújtott be. A válogatás tárlata április 7-ig, keddtől szombatig 10 és 17 óra között megtekinthető a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállítótermében, a SportAgórában.

Az Ezüstgerely-pályázatot először 1961-ben, a szellemi olimpiai bajnok dr. Mező Ferenc halálának évében hirdették meg először, azóta az idei a 30. alkalom. A 2017-18-as felhívást követően Képzőművészet-kategóriában 54 pályázó 127 alkotást, alkalmazott művészetben 12 pályázó 29 alkotást, sportfotóban 44 pályázó, 413 alkotást, sportirodalomban 12 pályázó 17 alkotást, míg a film-videó kategóriában 5 pályázó 6 alkotást nyújtott be. A szakértői zsűri 70 alkotó 183 művét válogatta be a most nyíló kiállításba.

A Világgazdaság fotóriportere, Móricz-Sabján Simon a sportfotó kategóriában kapott II. díjat.

Ebben a kategóriában Ezüstgerely-díjat értek Illyés Tibor beadott munkái, míg Földi Imre III. díjat kapott. Különdíjban részesült Hajdú D. András és Kállai Márton, míg elismerő oklevelet Szirtesi László és Komka Péter kapott.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »