Délvidéki magyar kórusok találkoztak Nagybecskereken

Délvidéki magyar kórusok találkoztak Nagybecskereken

A nagybecskereki székesegyház adott otthont a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozójának október 13-án.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját – a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvényét – először 2000-ben rendezte meg Nagybecskereken. A tizedik találkozónak szintén a Béga parti város adott otthont.

A résztvevőket Sutus Áron, a VMMSZ elnöke köszöntötte, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője levelét pedig a műsorvezető, Jenovay Lajos olvasta fel.

Pastyik Róbert székesegyházi plébános köszöntőjében a tiszta hangokra és harmóniákra és az evangélium továbbadására buzdította a jelenlévőket: „Szükség van tiszta hangokra! Jól és szépen hangzó harmóniákra. Ezen a rendezvényen erről, az Úristentől kapott tiszta hangokról és harmóniákról tesz tanúságot a jelenlévők éneke. Ezért kedves kórustagok, hirdessétek bátran az evangéliumot: szóval, énekkel, de főleg hitből fakadó cselekedetekkel napjaink hang- és zűrzavarában, néha disszonáns világában!”

Hírdetés

A találkozó nem titkolt célja a kóruszene, neves karnagyok és aktuális munkájuk bemutatása, a zenéhez fűződő alázat megmutatásán túl a vajdasági magyar zeneszerzők műveinek minél szélesebb körben való ismertetése, azok beiktatása kórusaink műsorrendjébe.

A találkozón a házigazda Emmanuel Kamarakórus (karnagy: Dutina Vilma) mellett részt vett a kúlai Bartók Béla Vegyes Kórus, Bartók Béla Kamarakórus és a Cantilena női kórus (karnagy: Vendel Gyöngyi); a zentai Musica Sacra (karnagy: Edelényi Magdolna); a temerini Őszirózsa vegyes kórus és Juventus énekkar (karnagy: Csernyák Zsuzsanna); az adai Musica Humana Kamarakórus (karnagy: Bács Annamária); az újvidéki Kapisztrán ferences ifjúsági kórus (karnagy: Beszédes Margit); a magyarkanizsai Cantilena Kamarakórus (karnagy: Tolnay Ilona); valamint az óbecsei Schola Cantorum (karnagy: Stefaniga Ottilia).

Az énekkarok a Himnusz eléneklése után közösen adták elő a nyitóéneket, Liszt Ferenc Ave Mariáját Konrád Emma vezényletével. A záróéneket, Petrovics Emil Játszik a szél című művét Dutina Vilma irányításával adta elő a kórusok egyesített kara.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »