Dél-Korea időjárásmanipulálással védekezne a Kínából érkező mocskos levegő ellen

Dél-Korea időjárásmanipulálással védekezne a Kínából érkező mocskos levegő ellen

Az időjárás manipulálásával védekeznének a dél-koreaiak a Kínából érkező légszennyezés ellen: az MTI szerint kísérletekbe kezdtek, hogy felhőmagvasítás segítségével a Sárga-tenger fölött “kimossák” a levegőből a szálló port.

Dél-Koreában általában jobb a levegő minősége, mint a szomszédos Kínában. A nagymértékű légszennyezéséről ismert országban, amely a Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint szénből fedezi energiaszükségletei háromnegyedét, sokszor elviselhetetlenül fullasztó a levegő.

A kínaiak azonban az utóbbi időben eredményeket is értek el. Egy friss tanulmány szerint az egészségre a legkárosabbnak tekintett PM2,5 szálló por szintje a városokban átlagosan mintegy egyharmadával csökkent az elmúlt négy évben.

Az adatok azonban még így is jóval meghaladják az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott határértékeket, miként Dél-Koreában is, amikor a szelek a két országot elválasztó tengeren át feléjük sodorják a szálló port. Számos dél-koreai Kínát vádolta például, amikor januárban három napon át megugrott a levegő szennyezettsége.

Hírdetés

A Koreai Meteorológiai Hatóság pénteken repülőt küldött, amely csapadék kiváltására alkalmasnak tartott ezüst-jodidot permetezett a levegőbe a két országot elválasztó – a dél-koreaiak által Nyugati-tengernek nevezett – Sárga-tenger fölött.

“A kísérlet célja annak megállapítása, hogy működik-e ez a technológia, és valóban hatékony-e a szálló por kimosására” – mondta egy szóvivő. Idén összesen 15 ilyen kísérletet terveznek. Hozzátette, Szöulnak nincs bizonyítéka arra, hogy a sárga-tengeri összes szálló por Kínából érkezik.

Dél-Korea 2018-ban öt elavult szénerőművet zárt be a levegőminőség javítása céljából.

Sin Csing Hjon kormánypárti parlamenti képviselő szerint a legutóbbi légszennyezés alkalmával a leginkább érintett terület a Kínához legközelebb eső, Szöultól 200 kilométerre nyugatra fekvő Pengnjong szigete volt.

“A kínai állítások, amelyek szerint nem szabad Dél-Korea teljes légszennyezési problémáját nekik tulajdonítani, ellentétesek a dél-koreaiaknak a tiszta környezetben éléshez való jogával” – szögezte le a képviselő közleményében.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »