Dél-Erdélyi utakon 6.: Át a Fogarasi-havasokon (vers)

 

Kapaszkodunk felfelé,
végtelen szerpentin,
ritkuló erdő,
csupasz hegyoldalak,
bárányok legelnek a meredeken,
dermesztő tájat süt a nap,
vajon milyen regényt teremnek-e kövek,
sziklakemény pásztoréletet,
csempészeket s rablókat
idéz a képzelet.

 

Régi rege,
hogy egykor erre határ volt,
mit Fogaras győzhetetlen vára vigyázott,
s falat emeltek az égbe a csúcsok.

 

Ma nincs határ,
csak turistaáradat,
már nincsenek mesék,
csak gépkocsi és szelfizés,
hangyáknak látszanak
a hegyjáró facebook-zarándokok,
a világhálóra gondol, ki erre jár,
hogy a képeiket majd lájkolják s megosztják…

 

S a törpe koron nevet Izora úrnő,
feledte már hűtlen kedveltjét:
tudván, ő örök,
csak az ember műve múló,
hiába keres csillámkövekben
örök kincseket.

 

(A vers története ide kattintva olvasható)

The post Dél-Erdélyi utakon 6.: Át a Fogarasi-havasokon (vers) appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »