Dél-Afganisztánban a helyzet változatlan

Továbbra is súlyos a helyzet a dél-afganisztáni Uruzgán tartomány székvárosában, Tarinkotban, ahová csütörtökön tálib csapatok törtek be, és még mindig jelentős területeket tartanak hatalmukban – közölte Abdul Karim, a tartományi tanács elnöke.

A városba légi úton erősítést küldtek, és ennek köszönhetően az afgán kormányerők az éjszaka kiszorították a felkelőket a központból. Bevetették ellenük az amerikai légierőt is. „A katonák azonban kimerültek, és fogytán van a lőszerük is. A tálibok még mindig ostromgyűrűben tartják a város egyes kerületeit” – mondta Abdul Karim, aki szerint az ellenség harminc embert vesztett, míg a hadsereg csak hetet.

A tálibok tagadták a kormány csütörtöki állítását, hogy súlyos, száz főt is elérő veszteségeik lettek volna, és közölték, hogy sok fegyvert zsákmányoltak a visszavonuló katonaságtól. Az internetre feltett képeiken az látható, hogy harcosaik egy katonai bázisnak tűnő helyen fosztogatnak és gyújtogatnak.

A tartományi központ elleni meglepetésszerű támadás azt mutatja, hogy az afgán kormányerők túlzott terhelésnek vannak kitéve a tálibok ellen az ország több térségében folyó harcokban – jegyezte meg a Reuters hírügynökség.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »