Defekt miatt kényszerültek az autópálya mellett sétafikálni a migránsok, végül a rendőröktől kaptak nem kívánt fuvart

Defekt miatt kényszerültek az autópálya mellett sétafikálni a migránsok, végül a rendőröktől kaptak nem kívánt fuvart

Két embercsempészt és harminchárom illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök Komárom-Esztergom megyében.

Komárom-Esztergom megyében a rendőrök 2016. május 13-án 6 óra 30 perckor az M1-es autópálya 90-es kilométerszelvényénél a Győr felé vezető oldalon ellenőriztek harminchárom embert, akik az út mellett gyalog közlekedtek. A külföldi állampolgárok okmányokkal nem rendelkeztek, és a helyszínen sem tudták jogszerű magyarországi tartózkodásukat igazolni. Harmincegyen afgán, ketten iráni állampolgárnak vallották magukat. A rendőrök mind a harminchárom főt a Komárom Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

A járőrök megállapították, hogy a külföldieket szállító jármű műszaki hiba miatt állt le, ezért az utazók gyalog folytatták az útjukat Nyugat-Európa felé. A rendőrök az autópálya Győr felé vezető oldalán a 93-as kilométerszelvénynél a parkolóban ellenőriztek egy zárt furgont, aminek jobb első kereke defektes volt. A járműben tartózkodott egy 30 éves afgán férfi, akit szintén előállítottak.

Az üggyel összefüggésben a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei előállítottak egy 33 éves marokkói férfit is.

A nyomozók R.N. 33 éves marokkói és N.A. 30 éves afgán állampolgárok ellen embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették őket.

(Police.hu)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »