Debütálhat a leshelyzeteket gyorsan eldöntő félautomata videobírós rendszer

Debütálhat a leshelyzeteket gyorsan eldöntő félautomata videobírós rendszer

A korábbi terveknek megfelelően a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságon bemutatkozik a félautomata videobírós rendszer, amely a leshelyzetek gyorsabb eldöntésében segíti majd a játékvezetőket.

A nemzetközi szövetség (FIFA) pénteken jelentette be, hogy az új technológiához a stadionokban speciálisan, a tetőszerkezet alatt elhelyezett 12 kamera képét, valamint a labdába épített chipből érkező adatokat fogják felhasználni. A képekből a rendszer másodpercenként 50 alkalommal számolja ki a játékosok pályán elfoglalt pontos helyét, illetve a végtagjaik helyzetét is.

Hírdetés

„A videobírós rendszer minél következetesebb használatára törekszünk, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek beavatkozást igényelnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenőrzések olykor sok időt vesznek igénybe, különösképpen a leshelyzetek megállapítása” – nyilatkozta az újítás kapcsán Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői testületének elnöke.

A SAOT névre hallgató rendszert az elmúlt hét hónapban már két tornán is tesztelték, a világbajnokságon a helyszíni nézők a kivetítőn háromdimenziós animációkon láthatják majd a vitás eseteket.

„A próbák sikeresek voltak, biztosak vagyunk abban, hogy Katarban rendkívül hasznos kiegészítője lesz a játékvezetőknek és a VAR-technológiának” – tette hozzá Collina, aki szerint ezzel néhány másodperc alatt el lehet majd dönteni, hogy lesállás volt-e, vagy sem.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »