Deák: Gyurcsány Ferenc nagyon élvezi a helyzetet

Nincs országos jelentősége a hódmezővásárhelyi választásnak

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa szerint nincs országos jelentősége a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választásnak, az önkormányzati időközi választásokat mindig a helyi viszonyok és politikai események befolyásolják.

Deák Dániel hétfőn az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok “önbecsapásának” nevezte, hogy ebből a választásból igyekeznek az országgyűlésire stratégiát alkotni, hiszen utóbbin nem független jelöltek indulnak az egyéni körzetekben, hanem pártjelöltek. Ezzel összefüggésben felidézte: a független Tétényi Éva 2010-ben polgármester lett Esztergomban egy fideszes jelölttel szemben, miközben a kormánypártok elsöprő győzelmet arattak. Majd 2014-ben – folytatta – Tétényi Éva veszített a Fidesz jelöltjével szemben, miközben listán a Fidesz-KDNP rosszabb eredményt ért el, mint 2010-ben.

Szólt arról is, hogy hódmezővásárhelyi választás felélénkítette az “összefogásvitát” az ellenzéki oldalon. Jelenleg azt próbálják tesztelni, hogy melyikük “adja be a derekát” – mondta. Szerinte ennek a legnagyobb vesztese az LMP, amely folyamatosan őrizte az önállóságát, de most, hogy nyitott a Jobbik és a baloldal felé, lemorzsolódhatnak a szavazói.

Deák Dániel úgy fogalmazott: a hétvégi események rávilágítottak arra, hogy a háttérben a DK-tól az MSZP-n át a Jobbikig együttműködnek az ellenzéki pártok, “láthatóvá vált az ellenfél” a kormánypártok számára. “Morbid, hibrid koalíciót” próbálnak alkotni, amelyet Gyurcsány Ferenc, a DK, Vona Gábor, a Jobbik elnökének, és Szél Bernadett, az LMP társelnökének neve fémjelez – mondta, hozzátéve: a választók látják, hogy milyen lenne, ha kormányra kerülnének, mert “folyton vitatkoznak”.

Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc nagyon élvezi a helyzetet, azon dolgozik, hogy ismét átvegye a vezetést a baloldalon, igyekszik alkupozícióba kerülni az MSZP-vel és az LMP-vel szemben.

A hódmezővásárhelyi polgármester-választást az ellenzék által támogatott Márki-Zay Péter (független) 13 076 szavazattal (57,49 százalék) nyerte, Hegedűs Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét, a város alpolgármesterét 9468-an (41,63 százalék), Hernádi Gyulát (független) 201-en (0,88 százalék) támogatták. A voksoláson a szavazópolgárok több mint 62 százaléka vett részt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »