De mit adott nekünk Igor Matovič?

De mit adott nekünk Igor Matovič?

Volt ma ez a találkozó a pozsonyi várban. A szlovák miniszterelnök meghívott rá száz felvidéki magyar közéleti személyiséget. A többségük el is ment, s a többségüket a kisebbség egy része virtuálisan, a közösségi média segítségével keresztre is feszítette, miután karóba húzta és kerékbe törte.

Mert ugye már a meghívó megkapása is felér egy nemzetárulással. A kisebbség egy másik része meg pontosan ugyanettől úgy alélt el, mintha egy levendulamező kellős közepén felejtette volna magát egy szellős nyári délután. Micsoda szép gesztus, micsoda szép szőrös békejobb…

Nem tudom kinek van igaza, hazám kivégzési kísérletének 100. évfordulója előtt két nappal nem is különösebben érdekel az a szellemi önkielégítés, ami a ma esti pozsonyi várbeli szeánsz apropóján pro és kontra lefolyt a virtuális térben.

Egyvalamire mégis hadd hívjam fel a figyelmet, amely szempont nem feltétlenül szerepelt kiemelt helyen az „érvkészletekben”.

Tudniillik ma történelmi pillanatnak lehettünk tanúi. Eddig ugyanis szlovák polgártársaink 99,99 százaléka semmit vagy alig hallott Trianonról.

Hírdetés

Eddig mindenki úgy tudta, bölcsődétől az Akadémiáig, hogy Szlovákia az őskortól jogfolytonos szuverén állam, melybe néha a hátranyilazó, lószagú magyarok belerongyoltak. Most meg jön a szlovák miniszterelnök, és szájmaszkon át is jól hallhatóan bedobja a (szlovák) köztudatba a szót: Trianon. És hogy ez bizony nekünk, magyaroknak fáj. És azt is, hogy miért. Mikszáth, Márai, meg a többiek…

Félreértés ne essék: egyetlen négyzetcentimétert sem fogunk visszakapni abból, amit elloptak tőlünk. Nem lesznek holnaptól a Pálfiovcik Pálffyak. És ha már oly jól megszoktuk a kollektív bűnösséget, maradjunk is meg ebben békességben. De ha más nem is, a köztudatban, de legalábbis a hivatalos krónikákban immáron Szlovákiában is megjelent Trianon, s annak egy másik olvasata, a miénk – is. Nem tudom, mit kezdünk vele, egyáltalán van-e, aki tud és akar is kezdeni vele valamit.

Mindenesetre egyet bátran ki merek jelenteni:

Kezdetnek ez egyelőre nem rossz, ahhoz képest, hogy kaphattunk volna ajándékba egy, Danko kapitány zászlajánál is magasabbra törő Trianon-emlékművet valamelyik kedves déli városkánk főterére, nemzeti ünneppel egybekötve.
Hogy mi ebben mégis a legszomorúbb, s az elmúlt 100 évet tekintve a legtragikusabb? Hogy mindehhez az egészhez nekünk semmi közünk, semmi behatásunk. Csak kapjuk. A hideget is, meg a meleget is – meg a meghívót is…

Szűcs Dániel / Felvidék.ma


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »