Dárdai 6 meccs alatt túllépheti a 4 meccses célt

Dárdai Pál egyik jellemzője, hogy egy sorozat megkezdésénél nem végső célokat fogalmaz meg, hanem részsikereket, mint célokat tűz ki csapatai elé.

Ez a Hertha Berlinnél is így van. Pontosabban: Dárdai a Bundesliga-rajt előtt a sorozatot nyolc darab 4 meccses ciklusra bontotta. Idén az a Hertha célja, hogy egy ilyen blokk alatt 6 pont összejöjjön. – tudta meg a német Bild. Az elvárás tehát, ha reális is, növekszik: tavaly még ugyanekkora ciklusokra 5 pontokat tervezett Dárdai.

Az idei előirányzat tehát azt jelenti, hogy a szezon végén, avagy 34 forduló után 48 pont a Hertha célja. (Tavaly 50-et szereztek).

A Bild a hétvégi bajnoki kapcsán is foglalkozott Dárdaiékkal, akik szombaton az utolsó előtti, 1 pontos Hamburg együttesét látják vendégül – ahol a héten edzőváltás történt.

– A csapat háza táján jó a hangulat, és csak magunkra összpontosítunk. Nem vagyok az az ígérgetős típus, szeretnénk 3 pontot szerezni, de nem görcsösen.

– A hamburgi edzőváltásnak megvannak ennek az előnyei és hátrányai is – mondta Dárdai, amikor a Bild az ellenfél helyzetéről kérdezte.  – Most minden játékos a maximumot akarja nyújtani az új edzőnek, viszont egy hét alatt nehéz valami újat alkotni. Ezt akarjuk most kihasználni.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Dárdai a 0-3 után: Le kell nyelnünk ezt a vereségetDárdai fia a felnőttekkel edzRovatok: SportTelepülés: NémetországCímkék: sport, labdarúgás, német foci, Dárdai Pál, foci mérkőzésForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »