Danko is megtapasztalta Bugár jellemtelenségét

Andrej Danko, az SNS koalíciós párt elnöke a mai naptól nem vesz részt a Koalíciós Tanács ülésein. Ezt azután jelentette ki, hogy a parlament nem fogadta el az SNS két törvényjavaslatát. Az egyik a közbeszerzésről szólt, a másik pedig az idegenforgalmi és sportminisztérium létrehozásáról.

A Most-Híd képviselői mindkét szavazásnál tartózkodtak, amit Danko hátba döfésnek titulált. Danko hangsúlyozta: augusztusban a belföldi turizmus terén rekordok dőltek meg az üdülési utalványoknak köszönhetően, melyeket többek között Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter is bírált.

„A közlekedési miniszter az idegenforgalomért is felel, és tudomásul kellene vennie, hogy az ezen a területen elért eredmények részben az üdülési utalványok bevezetésének köszönhetőek. Azon túl, hogy a tárcavezető képtelen autópályákat építeni, sajnos egy lépést sem tett az idegenforgalomért, és most sem biztosította támogatásáról az idegenforgalmi és sportminisztériumot” – jelentette ki Danko.

Hozzátette: olyan információi vannak, melyek szerint a Most-Híd nem fogja támogatni azt a javaslatot sem, melynek értelmében minden alkalmazottat megilletnének az üdülési csekkek. Danko ezért úgy döntött, hogy mostantól nem vesz részt a Koalíciós Tanács ülésein, ahol Tibor Bernaťák fogja helyettesíteni őt.

– fogalmazott Danko. Hozzátette: sok mindenről hallgat, ami a koalíción belül történik. „De az, ami ma történt, az én szememben már tűrhetetlen” – hangsúlyozta.

Hírdetés

Az SNS mostantól nem fogja támogatni a Most-Híd javaslatait. „Túllépték a határt. Nem látom be, miért támogatnánk a Most-Híd törvényeit, ha ahelyett, hogy az országot segítené, a saját érdekeit helyezi előtérbe egy nemzeti kisebbség javára. Úgy érzem, bosszút állt a visszavont törvényekért. Ha Bugár Béla azt hiszi, hogy ezáltal nő a támogatottsága, nagyon téved. Az SNS a költségvetéssel kapcsolatban felelős eszmecserét folytat. Mi támogatjuk a költségvetést, bár még sok a kérdőjel, amelyekre megoldást kell találni, de ami a Hidat illeti, fel szeretném szólítani, hogy ne kérje a támogatásunkat a törvényeihez, miután így elárulta az SNS-t” – figyelmeztetett Danko.

Ezt Bugár Béla, a Most-Híd elnöke jelentette ki, reagálva Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke nyilatkozatára. Bugár hozzátette: a karrierje során egyszer sem találkozott olyasmivel, hogy egy képviselő egy minisztérium létrehozásáról nyújtott volna be javaslatot, ráadásul pár hónappal a választások előtt.

Bugár szerint Danko és Tibor Bernaťák, az SNS frakcióelnöke előre tudták, hogy pártja nem fogja támogatni az említett törvényeket. Sajnálja, hogy az SNS elnöke érzelmektől túlfűtötten reagált.

„Az elmúlt 30 évben sokkal kellemetlenebb dolgokat is átéltem, különféle helyzeteket a különféle koalíciókban, és mindig sikerült hideg fejjel megoldást találnunk. Remélem, ő is lecsillapodik” – utalt Danko kijelentéseire a Most-Híd elnöke. Hozzátette: a második legfőbb közjogi méltóságnak nem szabadna ennyire érzelmektől túlfűtötten megnyilvánulnia. Bugár elmondása szerint a Koalíciós Tanács már régen nem ült össze. „Semmit sem fogunk támogatni, ami növeli az állami kiadásokat. Nekünk már gyakorlatilag csak a költségvetés számít” – tette hozzá.

(TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »