Danko fél találkozni a polgárokkal

A hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Nyitott Ajtók Napja a parlamentben idén elmarad. Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke törölte az eseményt Szlovákia soros EU-elnökségének programjai miatt. Az ellenzéki OĽaNO-NOVA a házelnök döntését annak tulajdonította, hogy Danko fél találkozni a polgárokkal.

 

Az OĽaNO-NOVA arra is felhívta a figyelmet, hogy nem jó kifogás az EU-elnökségre hivatkozni, mivel jelenleg egyetlen azzal kapcsolatos program sem zajlik a parlament épületében.

 

„A parlamenti Nyitott Ajtók Napja népszerű hagyomány volt, amikor az emberek találkozhattak a képviselőkkel, és adott esetben a kényelmetlen kérdéseket is feltehették nekik. Andrej Danko nyilván fél találkozni a polgárokkal, ha megszakítja a sokéves hagyományt (…). Nem csodálkozom, hiszen parlamenti tevékenysége során nem tett semmit a polgárokért, csak a horalky-val, a kettőspontokkal és a játékpénzekkel harcol.”

– mondta Veronika Remišová (OĽaNO-NOVA).

 

A parlament kommunikációs igazgatója, Zuzana Čižmáriková az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, az OĽaNO-NOVA-nak már korábban is jelezték, hogy fizikai képtelenség két olyan fontos rendezvényt megtartani egy időben, mint a parlamentközi konferencia háromnapos rendezvénye a Pozsonyi várban, illetve a Nyitott Ajtók Napja.

 

„Állandó nagyságú személyi állomány áll rendelkezésünkre, nem tudunk érkezni ekkora rendezvényekkel”

Mondta Čižmáriková

 

Teraz.sk

Nyitókép: webnoviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »