Dan Tanasă a Székely Mikó Kollégium évszázados, homlokzati feliratát is levetetné!

Folytatódik a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium feliratai elleni támadássorozat. A hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă által bejegyzett Méltóságért Európában Polgári Egyesület a nagynevű sepsiszentgyörgyi iskola épületének homlokzatán lévő, történelmi feliratot is el szeretné távolíttatni. Erről Antal Árpád polgármester számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy az ügyben holnap (pénteken) lesz az első tárgyalási forduló.
1903-as képeslap a Székely Mikó Kollégiumról
„Ebben a kérdésben a rettenetesen rosszul értelmezett romániai jogszabályok is a mi oldalunkon állnak, hiszen régi fényképekkel, képeslapokkal tudjuk bizonyítani, hogy a műemlék épület homlokzatán már építésekor ott volt a Székely Mikó Kollégium felirat. Ezt a kommunisták eltávolították, majd az épület felújításakor került ismét elő”, mondta Antal Árpád. Hozzátette: létezik egy világos jogszabály, amely szerint a műemléképületeken a bizonyítható, eredeti állapotot kell visszaállítani, ez történt meg a Székely Mikó Kollégium iskola épülete esetében is, így az évszázados felirat a homlokzat eleme. 
„A provokációnak is megvannak a határai!” Antal Árpád rámutatott, hogy az iskola bejárata mellől múlt héten jogerős bírósági ítélet következtében eltávolított „Református Székely Mikó Kollégium” felirat esetében valóban értelmezhető volt a jogszabály, az épület homlokzatán lévő évszázados „Székely Mikó Kollégium” felirat esetében a törvény világos. Emlékeztetett, hogy a Dan Tanasă által a székelyföldi polgármesteri hivatalok „Községháza” feliratai esetében is az volt az alapkérdés, hogy a felirat műemléképületen szerepel-e, vagy új épületre írták azt fel.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró úgy véli, nincs garancia arra, hogy a román igazságszolgáltatás is így értelmezi a törvényt, hiszen az a tapasztalat, hogy nem mindig az igazságot keresik, főleg ha rólunk, magyarokról van szó. „Felszólítom azokat az erőket, amelyek kitalálták, támogatják és információval látják el Dan Tanasăt, hogy van egy határvonal, amit nem lehet átlépni. A provokációnak is megvannak a határai”, mondta Antal Árpád.
Dan Tanasă miatt kénytelenek voltak levenni a feliratot Hozzátette: az iskola bejárata mellől, múlt héten eltávolított „Református Székely Mikó Kollégium” tábla is vissza fog kerülni a helyére. Az önkormányzat már megrendelte az újabb feliratot, amely ezúttal három nyelvű lesz és tartalmazza az iskola alapításának évét is, hogy akiknek szúrja a szemét, azok lássák mikor volt építve.
Antal Árpád büszke a mikós diákokra
„Beszéltünk arról bizonyos körökben, hogy a mai fiatalok ingerküszöbét nem érik el a jogfosztások, másként viszonyulnak a nemzeti ügyekhez mint ahogyan elvárnánk. Most kifejezetten örülök, hogy még ha rossz dolog is történt, ez elérte a diákok ingerküszöbét”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester, aki megköszönte a mikós diákoknak, hogy miután kénytelenek voltak levenni a „Református Székely Mikó Kollégium” táblát, válaszként az épület főtér fele néző ablakaiba, papírlapokra írták ki az iskola nevét.

Hírdetés

A diákok tiltakozásképpen “visszahelyezték” a Székely Mikó Kollégium magyar feliratot „A közösségi vezetőknek nem tud annál rosszabb és lehangolóbb lenni, ha bizonyos ügyekben, amikor hátranéznek azt látják, hogy nincs mögöttük senki”, mondta Antal Árpád, aki szerint most Dan Tanasă-ék akciója most elérte a diákok ingerküszöbét és azért büszke rájuk, hogy így reagáltak, mert tették ezt anélkül, hogy a politikum vagy mások részéről sugallatot kaptak volna erre az akcióra. „El fogom mondani, ahányszor csak tehetem, hogy a jövő szempontjából fontos, hogy a tanárok a tárgyi tudás átadásán túl Erdélyben elmondják a diákjaiknak azt is, hogy mit jelent a közösség, a város, Székelyföld és a nemzet”, mondta Antal Árpád. 

Slagerradio.ro


Forrás:magyarellenesseg.com
Tovább a cikkre »