Damaszkuszi Szent János kora kimagasló hittudósa és filozófusa volt, akit később a Kelet Aquinói Szent Tamásának neveztek. Az Egyház december 4-én ünnepli liturgikus emléknapját.
A keleti Egyház nagy szentjéről sem a pontos születési évet, sem halálának dátumát nem őrizte meg a hagyomány. Valószínű, hogy 650 körül, tehát húsz évvel Mohamed halála után született, és 750 körül halt meg. Szülővárosa, Damaszkusz, ahol élete első fele zajlott, 660-tól a kalifák székhelye volt. Innen irányították az iszlám szellemi és vallási életét 750-ig, amikor ezt a vezető szerepet Bagdad vette át.
János apja keresztény volt, de a kalifátus pénzügyminiszteri tisztét töltötte be. Nagy gondot fordított arra, hogy János alapos műveltséget szerezzen, s így készüljenek fel a későbbi, magas hivatalok betöltésére. Alaposan megismerte mind a görög, mind az arab kultúrát, a keresztény és az iszlám vallást. János a trónörökös barátja, a leendő I. Jazid kalifa játszótársa volt.
Először segítője, majd utóda lett apjának a pénzügyminiszteri poszton. A 7. század végén azonban megváltozott a keresztények helyzete a kalifátusban: az új uralkodó, Abd al-Malik bizalmatlan volt velük szemben. Hogy elkerüljék a nagyobb bajokat, János 700 körül Kozmásszal – aki egyes források szerint János apjának másik, fogadott fia, mások szerint János nevelője volt – együtt Jeruzsálembe települt át, és belépett a világszerte ismert Mar Szabbasz-kolostorba. Nem sokkal később a jeruzsálemi pátriárka, V. János pappá szentelte. Ettől kezdve a pátriárka tanácsadója volt.
Damaszkuszi Szent János Kozmásszal
A kortársak és az utókor is nagyon becsülte. A középkor után a Kelet Aquinói Szent Tamásának nevezték. János azok közé tartozott, akik rendszerezték a nagy elődök hagyományát. Saját magát a méhhez hasonlította, amely mindenféle virágról összegyűjti a mézet. Fő teológiai műve, A megismerés forrása a korábban élt keleti atyák írásaiból és a zsinati aktákból összeállított gyűjtemény.
Jánost a képrombolással kapcsolatos vita tette híressé. Három nagy beszédet írt a szentképek tisztelete érdekében, amely ellen a képrombolók III. Leó császár vezetésével könyörtelen támadást indítottak.
A szentképek tisztelete körül korábban is akadtak már nézeteltérések. A kérdés gyökere az Ószövetséghez nyúlik vissza: a mózesi törvény szigorúan megtiltotta minden képmás, szobor vagy kép készítését, hogy a bálványimádás veszedelmétől megóvja az igaz Isten tiszta kultuszát. Az Újszövetség ezt a törvényt hatályon kívül helyezte. A kérdést az iszlám megjelenése élezte ki a maga kivételt nem ismerő képtilalmával, amely az Egyházra is hatott.
A képrombolás ábrázolása egy 9. századi miniatúrán
Lehetséges, hogy III. Leó császár, aki kiváló államférfi és hadvezér volt, az iszlám részről várható kritika elkerülése végett fordult a képtisztelet ellen. A muszlimok ugyanis bálványimádással vádolták a keresztényeket. Bizonyára nem véletlen, hogy a császári intézkedés szinte egybeesik II. Jazid kalifa 720-ban kiadott, képeket tiltó rendeletével. A császárnak meggyőződése volt, hogy a képek „bálványozása” Isten haragját hívja ki a birodalom ellen. 726-tól egyre keményebb intézkedéseket hozott, végül 730-ban rendeletet adott ki, amely megtiltotta a szentek képeinek készítését és tiszteletét (ekkor Krisztus és Mária ábrázolása még kivétel volt).
A rendelet Keleten felháborodást váltott ki. Ebben az időben lépett fel János, s írta meg beszédeit a képrombolók ellen, különbséget téve a csak Istent megillető imádás és a képeken ábrázolt szenteknek szóló tisztelet között. Ezáltal a későbbi korok számára a képtisztelet klasszikus teológusa lett.
János nemcsak dogmatikus és apologéta, hanem szentírástudós, filozófus és hagiográfus is volt. Életrajzírói kiemelik alázatosságát és a hagyományhoz való hűségét. Legendája szerint levágott kezét az Istenanya gyógyította meg csodálatos módon.
A Mar Szabbasz-kolostorban temették el, ahonnan maradványait a 12. században Konstantinápolyba vitték. A bizánci hagyomány úgy tudja, hogy december 4-én temették el. Valószínűbb azonban, hogy ezen a napon halt meg.
Létrás Szent János, Damaszkuszi Szent János és Nagy Szent Arszéniosz
Tisztelete a keleti Egyházban terjedt el, ahol mint himnuszköltő is híressé vált; a liturgia részeként mindmáig éneklik műveit. XIII. Leó pápa (1878–1903) terjesztette ki tiszteltét a nyugati Egyházra is, és 1890-ben egyháztanítóvá avatta. Emléknapja 1969-ig március 27-e volt, majd a liturgikus reform után kerül december 4-re.
Istenünk, kérünk, add, hogy Szent János áldozópapod könyörgése segítsen minket, és az igaz hit, melyet ő oly buzgón tanított, legyen mindenkor világosságunk és erősségünk!
Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon
Magyar Kurír
(sza)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
