DAC – Szered 3:4 – képekben

DAC – Szered 3:4 – képekben

A győzelem most sajnos elmaradt a MOL Arénában, mégis a szurkolótábor úgy éltette, ünnepelte a csapatot a szlovák bajnokságban elért második helyezésért, mintha minden idők legnagyobb győzelmét aratták volna. Képeinkkel tekintsünk vissza a mérkőzés pár pillanatára.

Edzői értékelés

Hírdetés

Peter Hyballa: „Gratulálok Szered csapatának a megérdemeltnek mondható győzelemhez. Az első félidőben nem voltunk partiban. Kaptunk két gyors gólt, és bár volt 2-3 helyzetünk is, összességében nagyapai futballt játszottunk. A szünetben kettős cserét hajtottam végre. A térfélcsere után szerettük volna kihasználni a szabad területeket. Hat-hét lehetőségünk is akadt a gólszerzésre, az ellenfél viszont nagyon jól élt a kontratámadásokkal. Ha ilyen hatékonyan használja ki egy csapat a kontrákat, akkor nem lepődhetünk meg ezen az eredményen. Nem tudtuk kellő nyomást gyakorolni rájuk, és a védelmünk sem állt a helyzet magaslatán. A történelmi siker ezúttal elmaradt, nem sikerült zsinórban hatodszor is győznünk, ezért nincs jó érzésem. Négy helyen is változtattam a kezdőcsapaton, úgy látszik, ez ma nem jött be.”

(fcdac.sk)

Fotók: Hideghéthy/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »