DAC-lázban égve: “Győzni akarunk!”

DAC-lázban égve: “Győzni akarunk!”

A múlt héten a Csallóközből távozó Marco Rossival a DAC csapata bejutott az Európa liga második selejtezőkörébe. Innentől az új vezetőedzőn, a német Peter Hyballán a világ szeme: tudja-e folytatni Rossi elkezdett munkáját, vagy ne adj’ Isten vége szakad a sárga-kékek európai menetelésének.

Bizakodásra adhat okot, hogy jóformán egy napnyi pihenő után a Fortuna Ligában is győzelemmel tudtak indítani a dunaszerdahelyiek. Lehet, hogy volt néhány kilátástalannak tűnő pillanat, de összességében elégedett lehetett Hyballa.

Szerda este megtartotta hivatalos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját a DAC. Ezen a német szakember beszámolt arról, miként készülnek a mai összecsapásra.

nyilatkozta szerdán Hyballa, aki mellett Erik Pačinda foglalt helyet a játékosok közül.

“A játékosok szempontjából jobb, ha hétközben is pályán lehetnek, jól regenerálódunk. Még csak most kezdődött a liga, nem lehetünk fáradtak. Minsknek tapasztaltabb csapata van, idősebb játékosai. Megnézzük őket videón, a lehető legjobban kell felkészülnünk.”

nyilatkozta Pačinda, aki vasárnap már az első félidőben betalált a zólyombrézói kapuba.

A mérkőzés előtt megszólalt a vendégek vezetőedzője is. Sergej Gurenko szerint akár meglepetést is okozhat nekik a DAC.

mondta Gurenko Dunaszerdahelyen.

A sárga-kékek magyar játékosa, Vida Kristopher a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy

A találkozóra ma este 21 órakor kerül sor. A mérkőzést az RTVS 2-es csatornája élőben közvetíti.

profutbal.sk

Nyitókép: profutbal.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »