Czeizel Endre, aki meghaladta korát

Czeizel Endre, aki meghaladta korát

A neves orvosgenetikus, dr. Czeizel Endre professzor április harmadikán töltötte volna be 81. élet­évét. Erdélyi magyarként életét, szellemi örökségét méltatom. Nem tagadva ellentmondásait és tévedéseit, halála után kidomborítva a szépet, az értéket, az előremutatót. Élete üzeneteit.

czeizel_endre_mti_b

Czeizel Endre (Budapest, 1935. április 3. – Budapest, 2015. augusztus 10.) futballistának és szülészorvosnak készült. Előbbit májgyulladása akadályozta meg, utóbbit – részben – ötvenhatos kiállása a forradalom mellett. Gyógyítónak és egyetemi oktatónak indult, végül kutatóorvos, genetikus, tudományos ismeretterjesztő lett belőle.

Világviszonylatban a magzatok megmentője, a veleszületett rendellenességek nyilvántartásának és a tudatos gyermekvállalásnak az úttörő hirdetője. Magyarországi léptékben a szovjet agymosással leszámoló, új alapokra helyezett genetika fejlődésének és alkalmazásának új távlatokat biztosító megelőzési és az optimális családtervezési gyakorlat megtestesítője.

Szerteágazó érdeklődés

Dr. Czeizel Endre számos munkakört betöltött. Rendkívüli munkabírása és szerteágazó érdeklődése egész életén át végigkísérte. Hosszú ideig fő munkahelye, az Országos Közegészségügyi Intézet és a János Kórház II. szülészeti osztálya között ingázott. Előbbiben a közegészségügyi genetika fogalmát bevezetve kutatott, utóbbiban kezdetben szülészorvosi gyakorlatot, később megelőzést célzó tanácsadást folytatott. Sikeresen működtette az Egészségügyi Világszervezet együttműködési központjának családtervezési és genetikai tanácsadóját. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként előkészítette a Felkészülés a családi életre című, fakultatív tantárgy iskolai alkalmazását. Az ELTE professzoraként egyetemisták, PhD-hallgatók szakmai felkészülését irányította.

Sikereit döntő mértékben kutatóorvosként érte el. Kiemelkedő életműve a kis adag folsavat és további három B-vitamint tartalmazó magzatvédő vitamin alkalmazása a veleszületett fejlődési rendellenességek megelőzése érdekében. A kedvező magyarországi lehetőségeket kihasználva, a világon elsőként létrehozta és működtette a Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartását, majd a Fejlődési Rendellenességek Kóroki Monitorját. Az általa létrehozott Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatójaként genetikai és családtervezési tanácsadást nyújtott.

Az Egészségügyi Világszervezet felkérésére az optimális családtervezési modell külföldi kipróbálásán és alkalmazásán munkálkodott. A magyarság eredetével és etnikai összetételével kapcsolatos népességgenetikai kutatást folytatott, és hozzájárult a géniuszok, kiemelten a magyar tehetségek jobb megismeréséhez, családfájuk tanulmányozásához. Olyan érdekes kutatási területekre is elkalandozott, mint a gyermekvárás közben öngyilkosságot megkísérlő nők későbbi gyermekei egészségének a követése, vagy az esetleges nukleáris világháború genetikai következményeinek a felbecsülése. Szerepet vállalt nemzetközi AIDS-kutatásban. Tíz éven át a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke volt.

Könyvei kiemelkedő érdeklődést váltottak ki. Csak a Születésünk titkai négy kiadást ért meg és több százezer példányban kelt el. Zeneszerzők, tudósok, festők, mate­matikusok, magyar költő- és festő­művész-géniuszok sorsáról és meglepő személyiségvonásairól írt, miközben külön könyvben értekezett magáról a tehetségről. Önálló rovata a Nők Lapjában hosszú éveken keresztül a figyelem középpontjában volt. A tudományos ismeretterjesztést magas fokon művelte. Televíziós sorozatai (Az öröklődés titkai, Születésünk titkai, Jövőnk titkai, majd a későbbiekben Az élet él és élni akar, Egészséget mindenkinek), összesen 74 tévéadása, előadásai hatalmas népszerűségnek örvendtek. Miközben a fél Magyarország előtt ismertté vált, a határon túliak körében is kiemelt elismerést vívott ki magának.

Határterületi jelenség

A megmagyarázható irigységen túl, hibáit is figyelembe véve, az akadémiai világ többnyire tartózkodással fogadta mind tudományos, mind ismeretterjesztő tevékenységét. Kutatási témáival és megnyilvánulásaival határterületi jelenség volt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Mégis vajon nem érdemelt volna meg fokozottabb befogadókészséget? Vajon a konzervatív lehetőségeken túlmutató liberalizmusát nem lehetett volna jobban kamatoztatni?

Szakmai megvalósításait hamarabb díjazták külföldön, mint idehaza. A magzatvédő vitaminnal kapcsolatos tudományos eredményeit beválogatták a washingtoni tudománytörténeti világmúzeumba, miután az Egészségügyi Világszervezet elismerte kiemelt jelentőségét a nyitott gerinccel való születés megelőzésében. Amerikában 2000-ben neki ítélték oda a rangos Kennedy-díjat, amelyet olyan tudósok vehetnek át, akik a világon a legtöbbet tették a gyermekek egészségéért, fogyatékosságuk megelőzéséért.

A díjátadáson nem volt jelen. Bármilyen ellentmondásos, de kegyetlen valóság: egyetemes szakmai elismertségének csúcsán hazájában élete mélypontjára jutott. Irigyei és ellenségei bíróság elé idézték, és több mint hét éven át gyermekkereskedőnek bélyegezte meg a bulvársajtó és a szenzációra éhes közvélemény. Bár sokan kiálltak mellette, az orvosi szolidaritást nemigen érezhette. Pedig közel harmincötezer „Czeizel-gyerek” született, olyan szülőktől, akik genetikai és családtervezési tanácsadásán részt vettek.

És számokban nem mérhető, hogy hány ezren, tízezren nem ágyazódtak be az anyaméhbe, vagy nem jöttek a világra azért, hogy életképtelenek legyenek. Miközben az annyi bírálatnak kitett és időközben beszüntetett örökbefogadási programnak köszönhetően mégiscsak sikerült hetven magzat életét megmenteni, akik megmenekültek az abortusztól, világra jöttek, és őket felnevelő családokhoz kerültek. Hétéves meghurcoltatása ennek a hetven megmentett életnek „köszönhető”.

Sajnos a pénz és a hatalom felülírta az életet. Egyre szokványosabb jelenség ez mai világunkban.
Magunkról mondjuk és mások is azt tartják rólunk, miszerint a magyarok nehezen tűrik meg az átlagtól eltérő, különös képességű és életvitelű embereket, saját kiválóságaikkal szemben intoleránsak. Ebbe a képbe illik bele, hogy dr. Czeizel Endre professzor nemzetközi elismertsége lekörözte a magyarországit.

Igaz, élete alkonyán, 2014 augusztusában Semmelweis-díjban részesült. Az elismerés átadásának eredeti időpontját öt nappal korábbra módosították, mivel a leukémiában szenvedő, halálosan beteg díjazottat kórházba kellett utalni a második kemoterápiás kezelésre. Isteni kiváltságnak, a halálba tartó, rejtelmes földi élet titokzatos jelének tartom utolsó, ötödik gyermeke megszületését a díjátadás előtti napokban. Csodába illő eset, megismételhetetlen történet, hogy a földi élete 80. esztendejébe lépő tudósnak, a magzatok megmentőjének azért kellett küzdenie a halállal, hogy megérhesse magzata világrajöttét. „Az Élet él és élni akar” – ismételgetjük vele és a magyar géniuszok közé sorolt Ady Endrével együtt.

A Felkészülés a családi életre című középiskolai tankönyv előszavának első és utolsó mondatát idézem Czeizel Endrétől: „Az embereket boldoggá leginkább a szerelem, kiegyensúlyozottá jó magánéle­tük, megelégedetté gyermekeik tehetik (…) Az igaz emberi nagyságnak fontos követelménye a kihívásokkal való szembenézés és az embert próbáló nehezebb utak választása.” A fentiek megvalósulására áldozta egész életét. Tudományos és ismeretterjesztő munkássága, több tízezer egészséges gyermek megszületéséhez nyújtott segítsége ezt igazolja. Magánéletét is így irányította a sorssal karöltve, mígnem 2015. augusztus 10-én földi élete szellemi örökkévalósággá alakult át. Teljesen szokatlan módon, végakarata szerint Czeizel Endre hamvait fiolába zárt DNS mintájával együtt temették el az óbudai temetőben egy hónappal halála után, szeptember 11-én, a biológiai feltámadás, újjászületés lehetőségének jegyében.

Túllépett a magyar társadalom tűrőképességén

Én magam, számtalan erdélyi magyar társaságában, Czeizel professzor munkásságának a tisztelője vagyok. A nagy nyilvánosság előtt kitárulkozó életét jelképesnek tartom az ellentmondásaival együtt. Jól tudom: nem lehet híresség az, akiről nem beszélnek, és nemigen van olyan magyar kiválóság, akinek az élete (halála) „viharmentes” lenne. Mindez csak megerősít abban az érzésemben, hogy az erdélyiek nevében jelképesen megköszönjem határon túlra is kiterjedő munkásságát, tanácsadásait, előadásait, köteteit, gondolatait. Dr. Czeizel Endrét a szinérváraljai parókián „ismertem meg”. Fekete-fehérben sugárzott televíziós előadásai lenyűgöztek. Serdülőként szomjúhoztam az új ismeretekre és azok szokványostól eltérő megvilágítására, a szűk környezetemben ismeretlenként vagy tabuként kezelt dolgok nyílt és világos kinyilatkoztatására.

Később, a marosvásárhelyi orvosi egyetem oktatójaként könyvespolcom fokozatosan bővítettem egy-egy Czeizel-kötettel. Személyesen Balatonalmádiban találkoztunk először 1997 augusztusában. Közvetett megkeresésemre ugyanis elvállalta, hogy egy közel húsz személyből álló erdélyi csoport számára képzést tartson teljesen azonos módon, mint tette azt a családi életre felkészítő új választható tantárgy oktatására irányuló magyarországi képzés során. Ráadásul a NEVI főigazgatójaként az ottlétünk költségeit is fedezte. Öt napon át, reggeli és ebéd között szájtátva hallgattuk előadásait, csodáltuk délceg megjelenését, megnyerő modorát és lenyűgöző előadókészségét. Pontossága, munkastílusa, közvetlensége figyelemreméltó volt. Ezért számomra kivételes szellemi ajándék volt egy héten át Czeizel professzor tanítványának lenni.

Mindig létezik egy másfajta igazság: egy életen túli, egy halálon túli. Ez az igazság mondatja ki velem, hogy dr. Czeizel Endre többet cselekedett, mint azt életében elismerték. Meggyőződésem, hogy meg nem értése, konfliktusai abból fakadnak, hogy a tudomány, különösen a humángenetika fejlődése olyan távlatokat nyitott az emberiség számára, amelyek nemcsak etikai problémákat és alkalmazási dilemmákat vetnek fel, hanem egyúttal előtérbe helyezik a felzárkózásra képtelen és éretlen társadalom értetlenségét és kétarcúságát. Czeizel Endre meghaladta korát, túllépett a magyar társadalom tűrőképességén. Tehetségének, zsenialitásának a feltárása azonban már mások feladata lesz megszívlelve Illyés Gyula gondolatait Petőfiről, miszerint ha egy költő meghaladja a korát, az valójában azt jelenti, hogy a kor maradt le mögötte.

Czeizel Endre immár bocsánatkérő vallomásával üzen az utókornak: „Ha háborog a lelkem, a géniuszok élete ad erőt. Az ő különcségüket, különlegességeiket, nem szokványos életvitelüket azért általában elfogadták, és meg is bocsátották. Igaz, leginkább csak a haláluk után. Abban bízom, hogy ez rám is érvényes lesz.” A végső ítéletet valóban a jövő mondja ki. Addig viszont ideje van a szólásnak, dr. Berend Mihály biológiatanár lé­nyegretörő jellemzésének: „jeles orvosgenetikus, nagyon színes egyé­niség, művelt, ismert és népszerű, hiteles személyiség, kiváló előadó”.

Végül mit üzen nekünk és mit hangsúlyoz Czeizel Endre élete (és elmúlása)? A magzat védelmének és a tudatos megelőzésnek a fontosságát. Jó szóval oktatást. Nyílt beszédet, a boldogságunk útjában álló tabuk legyőzését. Az élet örömét és megbecsülését. A zsenialitás és a tehetség kibontakoztatását. A géniuszok megértését és elfogadását. Bele nem törődést, élni akarást. Bocsánatkérést. Biológiai és szellemi halhatatlanságot.

A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »