Cyndi és a country

Cyndi és a country

Cyndi Lauperről nagyjából akkor hallottam legutóbb, amikor segített Roger Watersnek ledönteni a berlini falat, és az nem tegnap volt. Jó kis new wave énekesnőnek számított, így aztán némi meglepetést okozott, amikor néhány hete countrysztárként láttam viszont. Alighanem megfertőződött Nashville-ben, de jól áll neki. Eddigi élete amúgy is kész regény vagy inkább forgatókönyv.

1953-ban született New Yorkban, római katolikus családban, édesapja német-svájci, édesanyja olasz-amerikai. El is váltak hamarosan, Cyndinek meg maradt Judy Garland, Billie Holiday, Ella Fitzgerald és a Beatles. Ennyi inspiráció után, tizenkét évesen kezdett el gitározni és dalokat írni. Környezetét azonban nem ezzel sokkolta, sokkalta inkább a már akkor is a szivárvány minden színében játszó frizuráival és egy kislánytól felettébb szokatlan öltözködésével, amelyhez sajátos modor is társult. Tizennyolc évesen aztán világgá is ment, egészen Kanadáig jutott, ahol mintegy két hetet el is töltött a kutyájával. Majd visszatért New Yorkba kocsmákban énekelni és azon bánkódni, hogy repertoárjában nem saját szerzemények szerepelnek. 1977-ben viszont már ennek is örült volna, ugyanis megműtötték a hangszalagjait, majd az orvosok közölték vele, nemhogy énekelni, beszélni sem fog a továbbiakban.

Cyndi erre válaszul elment egy énektanárnőhöz, elmutogatta, mi a helyzet, majd megtanult beszélni és istenigazából énekelni. Olyannyira, hogy miután megismerkedett John Turi szaxofonossal, zenekart alapított Blue Angel néven, és kaptak is szerződést a Polydortól. Bár a lemez jól fogyott, Cyndi utálta nagyon még a borítóját is, amely viszont a Rolling Stone magazinban bekerült a legjobb száz new wave lemezborító közé, mert náluk ilyen is van. És ekkor az történt, hogy korunk Marlene Dietrichje ismét elveszítette a hangját. Ciszta, és fél év némaság. Amint az köztudomású, az Úr azokat veri leginkább (vagy legalábbis néha figyelmezteti az elégedetlenség káros hatásaira), akiket szeret. Így aztán Cyndi Lauper hamarosan újra énekelt. Hangterjedelme négy oktáv.

Csodák tehát márpedig vannak, így aztán 1983-ban megjelent első szólólemeze, a She’s So Unusual, amellyel azonnal le is tarolta a piacot, járt érte Grammy-díj is, valamint az akkoriban rangos ízlésformálónak számító Music Televisiontól az év videoklipje elismerés. Az album kétmillió példányban kelt el csak az Egyesült Államokban, nem úgy, mint negyedik lemeze, a Hat Full of Stars, amely mindössze százhúszezerben. Azért a kiragadás a sok közül, mert Lauper ezen a hanglemezen komoly és komor húrokat penget, úgymint homofóbia, rasszizmus, családon belüli erőszak, abortusz. Az amerikai népnek nyilván jobban bejött, amikor belerajzolták a Simpson család egyik epizódjába, ahol a tetejébe még az amerikai himnuszt is elénekelte egyik nagy slágere, a Girls Just Wanna Have Fun mellett. Lauper ezután vissza is tért a laza pophoz, majd (hogy ismét nagyot ugorjunk) egy remek dzsesszes kitérő (At Last) után mint countrycsalogányt láthatjuk viszont. A Detour (Warner, 2016) című lemezen olyan közreműködők erősítik egy-egy dalban a gárdát, mint a countryistennő Emmylou Harris vagy éppen Willie Nelson, de ez inkább afféle jelzés és tisztelgés csupán, Cyndi Lauper egyedül is kiválóan állja a sarat.

Legújabb műfaji kalandozásától pontosan olyan érzésünk támad, mint amilyet az alkotó kívánt nekünk. Létrejön tehát egyfajta „műfaji szerződés” a zeneszerző és a hallgató között, amelyben – mint azt Jeffrey Kallberg zenetörténésztől tudjuk – a zeneszerző elfogadja az adott műfajra jellemző konvenciók, sablonok és gesztusok némelyikének használatát, a hallgató pedig beleegyezik, hogy a mű egyes aspektusait eme műfaj keretein belül értelmezze. Tehát ülünk egy oldalkocsis motoron egy rózsaszínű hajú nővel, és megyünk bele a nagy amerikai pusztába, lásd még sivatag. És ez a legjobb a countryban, meg a Johnny Cash.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 18.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »