Csütörtöktől tilos tömegrendezvényeket tartani

Csütörtöktől tilos tömegrendezvényeket tartani

Csütörtöktől (november 25.) tilos tömegrendezvényeket tartani. Ez a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) aktuális rendeletéből következik, amelyet várhatóan szerdán tesznek közzé a hivatalos közlönyben. A TASR hírügynökséget Dáša Račková, az ÚVZ szóvivője tájékoztatta.

Kivételt csak a munkavégzéssel összefüggő rendezvények képeznek majd, de ezeken is legfeljebb tíz személy vehet majd részt, kizárólag oltottak és gyógyultak.

A szervezőnek emellett be kell jelentenie, hogy tömegrendezvényt szervez.

Istentiszteletekre csak egyéni lelkipásztori tevékenység formájában kerülhet sor.

Az esküvői szertartásokon és a keresztelőkön legfeljebb hat személy vehet részt (a szervezők nem számítanak bele ebbe a létszámba).

Hírdetés

A temetésekre nem vonatkozik létszámkorlát.

Minden szertartáson fokozottan ügyelni kell a higiéniai előírások betartására, tilos például egyazon edényből innia több embernek, fertőtleníteni kell a használati tárgyakat – figyelmeztetett Račková.

A professzionális sportversenyeket csütörtöktől csak nézők nélkül lehet megtartani,

a sportolók és a szervezők számára kötelező a tesztelés.

Račková felhívta a figyelmet néhány tömegrendezvényre vonatkozó általános előírásra is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »