Csoma Botond szerint a PSD vacillálása ellenére a következõ hetekben mégis a parlament elé kerülhet az élettársi kapcsolat kérdése

Csoma Botond szerint a PSD vacillálása ellenére a következõ hetekben mégis a parlament elé kerülhet az élettársi kapcsolat kérdése

A tervek szerint szerdán terjesztették volna a parlament elé a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvénytervezetet, de ennek elfogadását az eddigiekkel ellentétben több párt képviselője is ellenzi. A Hotnews szerint létezett egy egyezség az ortodox egyház, Liviu Dragnea és az LGBTQ közösség között, hogy amennyiben a referendum érvényes lesz, a parlament elfogadja a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényt. A népszavazás sikertelensége miatt azonban ez az egyezség aktualitást vesztette, így a PSD sem támogatja a törvénytervezetet. Dragnea szerdán azt nyilatkozta, a törvénytervezet szövegét még nem látta, annak támogatásáról pedig a párt végrehajtó bizottságában fognak dönteni.

Csoma Botond parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta, a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvénytervezetet egy olyan munkacsoport dolgozta ki, amelyben az Országos Diszkriminációellenes Tanács, az Accept egyesület, valamint több párt politikusa is részt vett.

A képviselő közlése értelmében a tervek szerint valóban ezen a héten terjesztették volna a véglegesített törvénytervezet szövegét a parlament elé, de a PSD és az ALDE részéről több politikus visszalépett ennek támogatásától, ezért a törvénytervezet feltehetően a következő hetekben kerül a döntéshozók elé, a Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottságában jövőhéten fognak tárgyalni a törvénytervezet elfogadásáról.

Hírdetés

Csoma Botond azt is elmondta, a törvénytervezet kidolgozásában résztvevő Accept egyesület is a tervezet benyújtásának halasztását kérte, mert tárgyalni szeretnének Călin Popescu-Tăriceanu ALDE-elnökkel, és bíznak abban, hogy figyelembe véve a korábbi nyilatkozatokat, Tăriceanu is támogatni fogja a törvénytervezetet.

A PSD egyes politikusai a referendum sikertelensége miatt úgy vélik, a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvénytervezet elfogadása rossz fényt vetne a pártra. „Ezzel magyarázható, hogy egyes politikusok, akik támogatták a törvény elfogadását, most visszaléptek ettől. Arra kell törekednünk, hogy minél több párt részéről legyenek támogatói a törvénytervezet elfogadásának. Nem érthető, hogy miért hozzák összefüggésbe ezt a törvénytervezetet a referendummal, mert ez a törvény nem a házasságot, hanem a bejegyzett élettársi kapcsolatot szabályozná, ami különálló jogi intézmény lenne”- nyilatkozta a képviselő.

Csoma továbbá elmondta, a törvénytervezet kidolgozása és elfogadása során arra törekedtek, hogy azzal az összes politikai párt egyetértsen és a törvénytervezet ne kizárólag egy politikai alakulat álláspontját képviselje.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »