Csökkentené a heti munkaidőt két liberális honatya

Csökkentené a heti munkaidőt két liberális honatya

Miután egyre többen panaszkodnak a munkahelyi stresszre, két nemzeti liberális párti (PNL) honatya azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy a munkaidőt csökkentsék a jelenlegi heti 40 óráról 38-ra.

munkid43_b

A munkatörvénykönyv módosítását célzó jogszabályjavaslatot – amely ennek megfelelően a jelenlegi 8 helyett csak 6 órás munkaidőt írna elő a pénteki napokra – benyújtották a szenátus elé. A tervezetben a honatyák ugyanakkor határozottan leszögezik, hogy a módosítást a jelenlegi fizetések módosítása nélkül kellene bevezetni.

Érvelésükben a kezdeményezők egy sor olyan országot is felsorolnak, ahol jóval nagyobb az átlagbér, mint Romániában, pedig az alkalmazottak lényegesen kevesebb időt töltenek munkahelyükön. Példaként megemlítik, hogy Hollandiában 29, Dániában és Norvégiában 33, Írországban 34, Németországban, Svájcban, valamint Belgiumban 35, míg Svédországban és Olaszországban 36 órás a heti munkaidő. Az indoklásból kiderül továbbá, hogy csaknem azonos számú nyugdíjas van, mint munkavállaló, miközben ez az arány 1990-ben még egy a kettőhöz volt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »