Csökkenhet a tranzakciós illeték

A kormány kész arra, hogy a vállalati hitelállomány komolyabb, legalább 20 százalékos növekedése esetén lemondjon a tranzakciós illeték egy részéről – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Deloitte Magyarország Gazdasági növekedés és versenyképesség című konferenciáján újságírói kérdésre válaszolva csütörtökön.

Varga Mihály hozzátette, ennek természetesen van egy felső határa. A kérdésről egyeztetni fognak a bankszövetséggel – tette hozzá. Elmondta, a kormány úgy látja, van tartalék a vállalati hitelállomány növekedésében, amelynek bővülése segíti a gazdasági növekedést is.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy irányadó lehet a bérajánlásokra a múlt héten megkötött bérmegállapodás, és a helyi egyeztetéseken múlik, milyen lehetőség van a képződő profit terhére bérnövekedésre is többet költeni.

Meglehet a 2-2,5 százalékos növekedés 

Teljesülhet az idei 2-2,5 százalékos gazdasági növekedés, ehhez dinamikus negyedik negyedéves teljesítményre van szükség, amelyet a karácsony előtti időszak is segíthet – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály hozzátette: a minisztérium számításai szerint kicsit 2,5 százalék alatti lehet a növekedés, de mindenképpen meghaladja az uniós átlagot. Elmondta, “minden különösebb kormányzati intézkedés nélkül” 7 százalékkal nőttek a bérek, de nehéz megjósolni, hogy ebből mennyit takarítanak meg és mennyit költenek el az emberek.

Kitért arra is, hogy a GDP-arányos államadósság az idén 74 százalék alá kerülhet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »