Csökken az üzemanyagok ára, az elemzők szerint karácsonyig folytatódik a pozitív tendencia

Közel 12 centnyit esett a benzin ára Szlovákiában az elmúlt két hétben, a gázolajé pedig még ennél is többet. A tvnoviny.sk által megkérdezett elemzők szerint karácsonyig még további csökkenés várható.

A háború óta emelkedő üzemanyagárak júliusban, illetve októberben értek el az eddigi csúcsra, nem sok hiányzott ahhoz, hogy a történelmi két eurós literenkénti árat is meghaladják. Október végére aztán lassú, de érezhető csökkenés indult meg a piacon, előbb 1,6 euró alá, majd december közepére kis híján 1,5 euró alá is beesett a benzin kiskereskedelmi ára. 

Hírdetés

November 25. és december 13. között megközelítőleg 12 centtel csökkent a benzin és a dízel (gázolaj) ára.

Utoljára január elején tankolhattunk ennyire olcsón a szlovák benzinkutakon, a benzin literjét  jelenleg 1,5 euró körüli összegért mérik, a gázolaj valamivel több mint 1,6 euróba kerül.

A Dáta bez pátosu elemzői ugyanakkor azt sem tartják kizárhatónak – írja a portál, hogy karácsonyra a mostaninál is kevesebbet fizessünk az üzemanyagokért. Hogy pontosan mennyibe, azt előre nem tudták megmondani, de szerintük a jelenlegi osztrák árak (1 liter benzin 1,43 euró) körüli összegre lehet számítani.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »