CSOK-kal ébredő természet: erőteljesebb-e a lakáspiaci szezonalitás?

CSOK-kal ébredő természet: erőteljesebb-e a lakáspiaci szezonalitás?

Az ingatlanpiac forgalmát az évszakok változása jelentősen befolyásolja, általánosságban elmondható, hogy télen kevesebb lakás cserél gazdát, míg tavasszal, a természet ébredésével a lakáspiac is virágzásnak indul. Az idei év kezdetével több olyan változás került bevezetésre, mely az adásvételek számának alakulásában meghatározó lehet, kérdés azonban, hogy ezek hatása érezhető-e már a piacon.


 

Az év II. és III. negyedévében több lakás cserél gazdát (ksh.hu)
Mi történt az elmúlt két évben?
A 2014-es évet követően lezajlott lakásár drágulás üteme még a szakembereket is meglepetésként érte, két év alatt az árszint mintegy 20%-kal emelkedett – meg kell azonban említeni, hogy az egyes országrészek között nagymértékű a különbség. Az utóbbi két évben átalakult a vásárlók köre is, míg a folyamat elején főként a befektetők voltak jelen, addig napjainkra a saját célra vásárlók is jelentős részt képviselnek a piacon. Az átlagos négyzetméterenkénti árak 2015 elején indultak dinamikus növekedésnek, a Budapesten található eladó lakások esetén az emelkedés egy év alatt elérte az 54-67%-ot. A családi házak piacán ennél egy jóval visszafogottabb, 11%-os változás volt megfigyelhető. 2016 első negyedévében az átlagos Ft/m2 árak eltérően alakultak az egyes régiókban. Debrecenben, Szegeden és Pécsen 6-7%-kal emelkedtek az átlagos ingatlanárak, Győrben, Budapesten és Nyíregyházán ennél mérsékeltebb volt – 2-3% – a növekedés üteme. Ezzel ellentétben az ország egyes területein – Miskolc, Kecskemét, Sopron – az árak akár 3%-kal mérséklődtek az utóbbi három hónapban.
 


 

ingatlannet.hu
 
Az egyes vidéki nagyvárosokban eltérő árakon érhetőek el a különböző ingatlantípusok, a Ft/m2 árban akár kétszeres eltérések is mutatkozhatnak. Az idei év első negyedévében közel harmadával több lakás talált új gazdára, mint 2015 végén, ez a tendencia erőteljesen mutatkozott meg a főváros mellett az olyan vidéki településeken, ahol újabb beruházások indulnak. A kereslet fellendülésére elsősorban azokon a helyeken lehet számítani, ahol jó a tömegközlekedés minősége, illetve a CSOK igénybevételére jogosult családok megfizethető ingatlanokat találnak a támogatáshoz mérten.
 

 

ingatlannet.hu
CSOK, a lakáspiac átalakítója?
Az év kezdetével szinte mindenhonnan a CSOK-kal kapcsolatos hírek, tudnivalók zúdultak ránk, azonban eddig a jogosultak közül kevesen használták ki a 10+10 millió forintos támogatást, az ügyfelek többsége inkább a használt lakásokra vette igénybe a kedvezményt. Azokon a részeken, ahol mindkét ingatlantípus jelen van, a használt lakások árai jóval elmaradnak az újépítésű társaikétól. Az ország egyes városaiban még vonzóbb lehet a CSOK-ra jogosult családok számára a költözés, az önkormányzat ugyanis további kedvezményeket kínál, ezzel is ösztönözve a támogatás igénybevételét. Van, ahol kedvezményes áron vagy éppen ingyen kínálnak építkezési telket, de akad olyan település, ahol egymillió forintos plusztámogatást biztosítanak.
A hatás még nem az igazi
2016 áprilisában a válság utáni évek egyik legmagasabb forgalmát regisztrálták, ami a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 4%-os emelkedést jelent. A szezonalitás érvényesülése esetén az idei forgalom akár a 150 ezres nagyságrendet is elérheti, ami 8-10%-os növekedést jelentene az előző évhez képest. Szakértők szerint azonban a lakásépítkezést támogató intézkedések hatása legkorábban 2017-től jelenik meg, ebben az évben az átadott lakások száma elérhet a 20 ezret, az azt követő évben pedig akár a 30 ezret is. Számítani lehet az árak további emelkedésére, ami nem meglepő, hiszen a lakásárak reálértékét tekintve még mindig elmaradnak a válság előtti szinttől, a közép-kelet-európai országok árszintjéhez képest pedig az akár 25-50%-os áremelkedés is indokolt lehet.
 
(forrás: Ingatlannet.hu)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek