Csődbe ment Nagy-Britannia második legnagyobb acélgyára

Csődbe ment Nagy-Britannia második legnagyobb acélgyára

Nagy-Britannia második legnagyobb kohászati vállata, a British Steel ellen csődeljárást indítottak, amellyel egy csapásra 25 ezer munkahely került veszélybe.

 

A vállalat csődeljárás alá vonásáról a brit Legfelsőbb Bíróság határozott azzal, hogy a vállalatnak továbbra is alkalmaznia kell munkásait és fizetést kell biztosítania, egészen addig, míg a végfelszámolással megbízott hivatal másképp nem dönt. A vasmű közvetlenül 5000 embernek ad munkát, beszállítói láncain keresztül azonban 25 ezer állás kötődik hozzá. A cég már jó ideje anyagi gondokkal küzd, most pedig olyan vélemények is elhangzottak, hogy a stratégiai fontosságú ipari ágazat védelmében államosítani kellene a British Steelt.

Hírdetés

A vállalati csődeljárásról azután született döntés, hogy a német Thyssenkrupp és az indiai Tata Steel nem jutottak megállapodásra erőik egyesítéséről az európai acélipar területén – amivel létrehozták volna az EU második legnagyobb acélipari szövetségét az ArcelorMittal után. A megegyezés elmaradása válságérzékennyé és széttöredezetté teszi az európai acélipart, és veszélybe sodorta a Tata Steel érdekeltségébe tartozó, legnagyobb brit kohó, a Port Talbot pozícióját is.

A British Steel 2017-ben még mérsékelt nyereséget ért el, de a Brexit és a gyenge font miatt később 400 munkásától szabadult meg.

Reuters.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »