Csodás dolog a tolerancia: Ön gettósétára vagy inkább zsinagógai istentiszteletre küldené a gyermekét az iskolai program keretében?

Csodás dolog a tolerancia: Ön gettósétára vagy inkább zsinagógai istentiszteletre küldené a gyermekét az iskolai program keretében?

"Az idei TOLERANCIA nap a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára esik (április 16., szombat), így a programok nagy része a zsidósággal, illetve a zsidó kultúrával kapcsolatos. A programok másik része főleg a migráció, a civil társadalom, az emberi jogok, a szegregáció-integráció témák köré szerveződnek" – olvasható a fővárosi Közgazdasági Politechnikum honlapján. Megjegyzik azt is: a tolerancia nap munkanapnak minősül.

Érdemes átböngészni, mit kínál az iskola a csupa nagybetűvel írandó TOLERANCIA napján a magyar diákoknak:

 

I. sáv 9:15-10:45

Haver_zsidó identitás_14-16 évesek számára

Ki zsidó, és mi a zsidóság? Vallás? Nép? Kultúra? Sorsközösség? Mi van, ha valakinek egyik sem? És ki dönti el? A foglalkozás során szituációs játékokkal, gondolatébresztő gyakorlatokkal és vitával igyekszünk segíteni a résztvevőknek, hogy egymás véleményére nyitottan, minél több új információval térjenek haza.
A foglakozást vezetik a Haver Alapítvány képviselői: Greskovits Bori, Császár Liza, Katona Vera

Mi ad erőt a túléléshez?_Gólem színház_16 év feletti korosztály számára

A Gólem Színház holokauszt témájú projektje, a ’Szakácskönyv a túlélésért’ című előadás tantermi változata. Színházi előadás 45 percben, amit egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követ.
közreműködik: Gólem Színház Egyesület (színészek, drámapedagógusok) és a Haver Alapítvány

Gettóséta >>külső helyszíni program

Egy 60 perces interaktív séta alatt megismerkedhetsz a zsidó gettó (7. kerület) ismert és kevésbé ismert zugaival, melyek a második világháború alatti embermentés emlékét tartják fenn. A foglalkozás alatt háttér-információkkal gazdagodhatsz a huszadik század történelméről, azon belül is főleg a második világháború eseményeiről, illetve az embermentés bonyolult folyamatáról.
A sétát vezeti: Surányi Ráchel szociológus, a SZIA önkéntese

Szociális design _MOME Ecolab

A beszélgetéssel egybekötött előadás során azt mutatjuk be, hogy a design eszközeivel hosszú távon milyen megoldási javaslatok adhatók egy társadalmi problémára. Vetített előadás a MOME Ecolab, a MOME fenntarthatósági kutatócsoportjának szociális design tevékenységéről a Bódva-völgyben, szociálisan nehéz helyzetű emberek között. A prezentáció során megismerkedhettek a Felhőgyár elnevezésű szociális design és kreativitásfejlesztő projektünkkel, megtudhatjátok azt is, hogy mi az a Felhőkönyv és Szerelem ház.
A foglalkozást vezetik: Schmidt Andrea (szociológus, közgazdász, a MOME Ecolab szakmai felelőse) és Szerencsés Rita (projektmenedzser, a MOME munkatársa)

Európa új kihívásai_terrorizmus

A terrorizmus és a menedékkérők megjelenítése az európai sajtóban a párizsi és brüsszeli merényletek tükrében. Beszélgetés saját élmények alapján egy eseményeket követő újságíró-egyetemi oktatóval.
A foglalkozást vezeti: Feledy Botond (újságíró, egyetemi oktató)

Zsinagóga látogatás_Teleki tér>>külső helyszíni program

Hogy építsünk zsidó közösséget? Mi a különbség a zsinagóga és az imaház között? Milyen a tipikus zsidó közösség, és milyen egy rendhagyó?
A beszélgetést vezetik: Mayer András és Mayer Gábor

Zsinagógai istentisztelet magyarázatokkal >>külső helyszíni program (9:40-től 12:30-ig)

Kántor vezetésében rituális dallamokkal követhető az ima. Lehetőség lesz a hagyományos dallamokkal a Tórából (Mózes öt könyve), részletet meghallgatni, és a biblia eredeti nyelvén betekintést nyerni a liturgiába (szertartásrendbe). Az egész program kb. két óra, de közben lehetőség van kimenni. A végén kis kóstolót kapnak a résztvevők a kóser szombati kalácsból.
Dr. Verő Tamás budai rabbi, Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség), Budai Körzet (Frankel Leó úti zsinagóga)

A Város Mindenkié_hajléktalan érdekvédelmi csoport

Első kézből a hajléktalanságról. Interaktív előadás a hajléktalanság témájában. Első felében beszélgetés, információátadás a témában, a második felében pedig a diákok átérezhetik a hajléktalanok helyzetét egy szituációs játék során.
A foglalkozást vezetik: Szigeti Adrien és Balog Gyula

Hóra_zsidó tánc

Az izraeli néptáncban sok stílus egyszerre jelenik meg. Vannak jemeni, török, görög elemek a táncokban – csakúgy, mint ahogy a modern izraeli zene elemei is megtalálhatók a különböző számokban. Szeretettel várunk mindenkit, aki szeret táncolni.
A táncházat vezeti: Varjasi Viktória (Machol Hungária)

A társadalom peremén_ beszélgetés a mélyszegénységről

A foglakozás témája a mélyszegénységben élők helyzete; vannak-e kitörési lehetőségeik?
A beszélgetést vezeti: Zolnay János (szociológus)

A bűnözők is emberek?_16 év feletti korosztály számára

Bűnözés, bűnelkövetés, bűncselekmény, bűnelkövető – olyan fogalmak, amelyeket egyértelműen negatívnak tartunk. A bűnelkövető a médiában harácsoló, motiváció nélküli „gyilkológép”. De vajon mi áll a háttérben? Az egyéni felelősség mellett a találkozás végére a társadalmi felelősség is hangsúlyt kap, személyes sorsok, életutak, motívumok jelennek meg.
A beszélgetést vezetik a Váltó-sáv Alapítvány képviselői: Csizovszki Dávid kriminológus, Pósa Kornél viselkedéselemző

Fizessünk-e adót, ha nem tetszik a rendszer?_ gazdasági ismeret tagozatosoknak ajánlott

Igazságos volt-e Mátyás király gazdaságpolitikája? Milyen szempontok alapján értékelhetjük? Megtagadhatjuk-e az adófizetést, ha nem tartjuk igazságosnak? Állampolgárként mindannyian értékeljük, vitatjuk egy-egy gazdaságpolitika igazságosságát – ezen a foglalkozáson ahhoz keresünk szempontokat, eszközöket, hogy mindezt racionális vitákban tehessük meg, és meg tudjuk fogalmazni saját álláspontunkat is.
A beszélgetést vezeti: Mráz Attila, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

Kultúrfőzés_ismerkedés a zsidó konyhával_7-9. évfolyam számára

Hámántáska készítése. Purimkor (zsidó farsang) szokás a Hámán táska nevű tradicionális háromszögű süteményt sütni, melyet mákkal vagy lekvárral töltenek meg.
Séf: Szakács Edina

Szerdai gyerek_filmvetítés és beszélgetés_16 év feletti korosztály számára

A film hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja, aki egy négyéves kisfiúért tartozik felelősséggel. Maja önsorsrontó hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik.
A film után beszélgetés a II. sávban a film rendezőjével, Horváth Lilivel.

Melegség és megismerés

Beszélgetés, vita a melegségről. Interaktív érzékenyítő gyakorlatok.
Közreműködnek: a Labrisz Leszbikus Egyesület és Szimpozion Egyesület képviselői

Zsidó családi élettörténetek

A Centropa 15 országban készített életútinterjúkat és folytatott archiváló munkát majdnem 10 évig. A workshop során bemutatjuk filmjeinket és interaktív feladatok keretében foglalkozunk családtörténetekkel.
A foglalkozást vezeti: Kenesei Marcell (Centropa Alapítvány)

Önkéntesség live>>külső helyszíni program

A program két részből áll, az első a Poliban lesz, ahol szendvicseket készítünk és verseket vagy üzeneteket írunk a hajléktalanoknak. A második részben különböző metróállomások aluljáróiban csapatonként osztjuk ki a szendvicseket a rászorulóknak.
A foglalkozást vezetik: Deuringer Fanni (CM), Csikós Luca (CM) (multikultúra fakultáció)

Csörögi tanoda_7-9. évfolyam számára

Beszélgetés, érzékenyítő játékos foglalkozás a Csörögi Tanoda önkénteseivel. Téma a cigányok helyzete Magyarországon, integrációs kérdések és a tanoda működése.
A foglalkozást vezetik: Lukács Lea (Guru) és Dósai Gergely (káró) (Csörögi Tanoda önkéntesei)

Történelmi traumák

Holokauszt, Trianon… és a többi, olyan régen volt… Már nem számít! Tényleg nem? Szerintetek tényleg nincs ránk ma hatással az, ami szüleinkkel, nagyszüleinkkel és az ő szüleikkel történt? Vagy talán mégis? Hogyan határozza meg ma gondolkodásunkat és kommunikációnkat a történelem?
Közreműködnek a Közös Halmaz Alapítvány képviselői: Varga Sára, László Róbert

II. sáv 11:00-12:30


Civil társadalom_felelős vagy te is?

Mi is ma a civil társadalom, mik a funkciói, lehetőségei – globális felelősségvállalás. Milyen új irányzatok érzékelhetőek? Mi az oka annak, hogy egyre több új mozgalom jelenik meg Magyarországon is (pl. Migration Aid)? Hogyan lehet közösségi, informális csoportokat támogatni? Mit üzennénk Brüsszelnek Magyarországról?
A foglalkozást vezetik a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Magyarország (DemNet Hungary) képviselői: Erős Barbara és Bukovics István

Élet Afganisztánban

Kötetlen beszélgetés a másság megértéséről, elfogadásáról. Élet Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten. Vallások, egók, kultúrák találkozása és ütközése.
A beszélgetést vezeti: Hermecz Tamás

Közösségi dobolás és hangszerismerkedés

A foglalkozás résztvevői megismerkedhetnek különböző zenei kultúrák ritmushangszereivel, és közösen elsajátítanak pár alap afrikai ritmusképletet.
A foglalkozást vezetik az Amarant Egyesület képviselői.

Befogadó otthon_gyermekvédelem_ 15 év feletti korosztály számára

Beszélgetés a Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Befogadó Otthonáról, ahová azok a 18 év alatti gyerekek és fiatalok kerülnek be, akik, rendszerint átmenetileg, nem élhetnek a saját családjukkal.
A beszélgetést vezeti: Szabó Anna (Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat)

Magyar sajtófotó kiállítás_Capa központ>>külső helyszíni program

Fotókiállítás reflektálva az aktuális politikai és közéleti eseményekre.

Roma identitás _14 év feletti korosztály számára

Az Uccu Alapítvány célja, hogy lehetőséget teremtsen párbeszédre roma és nem roma fiatalok között. Önkénteseink játékosan, nyitottan segítenek abban, hogy tabuk nélkül tudjunk beszélgetni cigány/roma kérdésekről.
A foglalkozást vezeti: Vidák Gábor (Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány)

Látogatás Afrikába_15-16 éves korosztály számára

Lángh Júlia író, újságíró. 1977-től Párizsban élt, majd a nyolcvanas évek közepétől a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. A 90-es években kétszer is élt és dolgozott Afrikában: egy bozótfaluban óvodát alapított, illetve mozgássérülteket tanított rádiózásra. Ezekről a „kalandjairól” (amelyekről két könyvet is írt) fog mesélni.
Előadó: Lángh Júlia (író, újságíró)

Menekültek_15 év feletti korosztály számára

Napjaink egyik legaktuálisabb témájáról, a migrációról, azon belül a menekültekről szól a program. A témával kapcsolatos rövidfilmeket nézünk, beszélgetünk, és kérdéseket tehettek fel.
A foglalkozást vezetik: Medjesi Anna és Hetzer Kata (Menedék- Migránsokat Segítő Egyesület)

128. Holokauszt Emlékközpont_16 év feletti korosztály számára>>külső helyszíni program

A Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása az egyik legmodernebb és leginteraktívabb kiállítás, amelyet ma magyar múzeumokban látni lehet. Jelentős multimédia tartalommal, érintőképernyős számítógépek segítségével, eredeti dokumentumok és tárgyak bemutatásával, valódi családi és személyes történeteken át mutatja be a magyarországi holokauszt történetét.

Szegregáció (elkülönítés) a közoktatásban _15 éves kor feletti korosztály számára

Segít-e bárkinek a roma tanulók elkülönített oktatása? Nyernek-e vele bármit is akár a roma, akár a nem roma tanulók? Milyen társadalmi hatása van az elkülönítésnek, és milyen okokra vezethető vissza? Mit gondoljunk a spontán kialakuló “cigányosztályokról” – kell-e tenni ellenük?
A foglalkozást vezetik: Tóth Anita és Mráz Attila (Társaság a Szabadságjogokért [TASZ])

Hastánc

Rövid bemutatás után egy kis kóstoló a hastáncból, alapmozdulatok és kombináció megtanításával.
A táncházat vezeti: Sarkadi Eszter Mirka

Allah minden napján szaladnak a lovak_filmvetítés

Török-muszlim-arab-magyar vagy muszlim-arab-magyar-török Budapest, ahogyan eddig nem ismertük. Vajon megérkezik-e a boltnyitásra az iszlám vágást értő isztambuli hentes? És miért nem tud innen elszakadni a sokat látott, legidősebb budapesti török? Magyar vagy török feleségre vágyik-e a mélyen vallásos agglegény, és hogyan boldogul az identitásával a budapesti születésű arab kamaszfiú, amikor egyszerre húz a szív és tilt a vallás? A hétköznapok kis léptékű jelenetein keresztül közelítünk a budapesti muszlim miliő integrálódásának nagyobb léptékű kérdéseihez.
A film rendezője: Kiss Anna (www.idegenekakertemben.hu)

Izrael ma

Beszélgetés Izrael mai és mindenkori helyzetéről. Lehetséges-e a békés együttélés? Meg lehet-e oldani az évtizedek alatt kialakult vallási konfliktusokat?
A beszélgetést vezeti: Büchler Tamás (izraeli önkéntes programok koordinátora)

Mi ad erőt a túléléshez?_Gólem színház_16 év feletti korosztály számára

A Gólem Színház holokauszt témájú projektje, a ’Szakácskönyv a túlélésért’ című előadás tantermi változata. Színházi előadás 45 percben, amit egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követ..
közreműködik: Gólem Színház Egyesület (színészek, drámapedagógusok) és a Haver Alapítvány

Gettóséta >>külső helyszíni program

Egy 60 perces interaktív séta alatt megismerkedhetsz a zsidó gettó (7. kerület) ismert és kevésbé ismert zugaival, melyek a második világháború alatti embermentés emlékét tartják fenn. A foglalkozás alatt háttér- információkkal gazdagodhatsz a huszadik század történelméről, azon belül is főleg a második világháború eseményeiről, illetve az embermentés bonyolult folyamatáról.
A sétát vezeti: Surányi Ráchel szociológus, a SZIA önkéntese

A Város Mindenkié_hajléktalan érdekvédelmi csoport

Első Kézből a Hajléktalanságról. Interaktív előadás a hajléktalanság témájában. Első felében beszélgetés, információátadás a témában, a második felében pedig a diákok átérezhetik a hajléktalanok helyzetét egy szituációs játék során.
A foglalkozást vezetik: Szigeti Adrien és Balog Gyula

A bűnözők is emberek?_16 év feletti korosztály számára

Bűnözés, bűnelkövetés, bűncselekmény, bűnelkövető – olyan fogalmak, amelyeket egyértelműen negatívnak tartunk. A bűnelkövető a médiában harácsoló, motiváció nélküli „gyilkológép”. De vajon mi áll a háttérben? Az egyéni felelősség mellett a találkozás végére a társadalmi felelősség is hangsúlyt kap, személyes sorsok, életutak, motívumok jelennek meg.
A beszélgetést vezetik a Váltó-sáv Alapítvány képviselői: Csizovszki Dávid kriminológus, Pósa Kornél viselkedéselemző

Melegség és megismerés

Beszélgetés, vita a melegségről. Interaktív érzékenyítő gyakorlatok.
Közreműködnek a Labrisz Leszbikus Egyesület és Szimpozion Egyesület

Történelmi traumák

Holokauszt, Trianon… és a többi, olyan régen volt… Már nem számít! Tényleg nem? Szerintetek tényleg nincs ránk ma hatással az, ami szüleinkkel, nagyszüleinkkel és az ő szüleikkel történt? Vagy talán mégis? Hogyan határozza meg ma gondolkodásunkat és kommunikációnkat a történelem?
Közreműködnek a Közös Halmaz Alapítvány képviselői: Varga Sára, László Róbert


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »