Csodára lesz szükség Minszkben. Kikapott a DAC a Mol Arénában

Csodára lesz szükség Minszkben. Kikapott a DAC a Mol Arénában

3:1-re kikapott a DAC az Európa Liga 2. selejtezőkörének odavágójában a Dinamo Minszktől.

Csütörtök este 21 órától a fehéroroszországi Dinamo Minszk csapatát fogadta a DAC a Mol Arénában. A mérkőzés kiegyenlített volt, a sárga-kékek dinamikusan játszottak, bár többször is pontatlanok voltak a dunaszerdahelyi passzok.

A vendégek már a 24. percben megszerezték a vezetést. Ami talán ennél is rosszabb volt, hogy Šimčák 6 perc alatt kipontozta magát, és mehetett zuhanyozni, így a DAC már a 39. perctől emberhátrányban játszott.

Ennek ellenére nem nagyon lehetett észrevenni a sárga-kékek játékán, hogy kevesebben vannak, továbbra is támadó szellemben játszottak. A 45. percben Pačinda harcolt ki 11-est, amit be is rúgott. Ezzel még az első félidőben egyenlített a DAC.

A második játékrészben is támadó focit láthattunk a DAC-tól. Bayo az 59. percben megszerezhette volna a vezetést. Ajtó-ablak helyzetben azonban a kapusnak ajándékozta a labdát. 10 perccel később ismét Bayo találhatott volna be – ezúttal fejjel. Kalmár beadását azonban a kapu fölé fejelte.

A kihagyott helyzetek miatt aztán megbűnhődtek a hazaiak. A 77. percben Šatka hibázott, a Dinamo pedig megszerezte a vezetést. A DAC még így is küzdött az utolsó pillanatig, viszont ezúttal a 95. percben nem mi voltunk sikeresek. Ismét a vendégek szereztek gólt, ezzel pedig behozhatatlannak tűnő hátrányba kerültük. Pedig még 10 emberrel is fel tudtuk venni a versenyt az ellenféllel.

Egy hét múlva a Dinamo Minszk otthonában nyílik lehetőség kiharcolni a továbbjutást. Ehhez győzni kell, és legalább 3 gólt rúgni. Fel van tehát adva a lecke. Mindenesetre a Körkép.sk tudósítói jövő héten is elkísérik a sárga-kék játékosokat Fehéroroszországba, ahonnan a lehetőségektől függően élőben jelentkezünk majd.

Hajrá DAC!

cikkünket frissítjük


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »