Csiribiri Játszóház Losoncon

Az elmúlt hétvégén a Csiribiri Játszóházzal vette kezdetét Losoncon a november végéig tartó Őszi Kulturális Fesztivál.

 

A Játszóház az eddig megszokott vasárnapi időponttól eltérően ezúttal pénteken kora délután, a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda egyik alsó tagozatos tantermében  várta a gyerekeket, és az őket rendszeresen elkísérő szülőket és nagyszülőket. Az időpont változás  így lehetőséget adott arra, hogy a rendezvényen az óvoda és az iskola alsó tagozatos tanulói is könnyebben részt vehessenek.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A foglalkozásokat Anderkó Andrea és Kovács Gabriella pedagógusok vezették, akik segítségével egyszerű, de működő hangszereket és ékszereket készíthettek a gyerekek. Tették is ezt örömmel! A gyermeki fantázia főleg az ékszerek, nyakbavalók készítésénél mutatkozott meg. A Játszóház keretében a nyers ékszer készült el, amit azután még ki kellet sütni. Aki vállalta, ezt már az otthonában tehette meg, aki nem, annak a foglalkozást vezető Kovács Gabriella égette ki, s adta nekik.

 

A foglalkozásokból a jelenlévő kísérők sem maradtak ki,  akik hasonlóan a múltbéli játszóházakhoz ezúttal is aktívan bekapcsolódtak a foglalkozásba.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A Csiribiri Játszóház fő szervezője a losonci Phoenix Polgári Társulás. Közel húsz éve működik, az első ízben 1999 tavaszán a Kármán Napok rendezvényein belül került megrendezésre. Foglalkozásain egy majd egy generáció nőtt fel. Az egykori gyermekek nem egyszer már oktatóként, foglalkozásvezetőként  kapcsolódnak be a munkájába.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

 Legfontosabb célja, hogy összefogja a helyi legfiatalabb generációt, ösztönözze őket a hagyományaink megőrzésére.  A gyerekek szakavatott pedagógusok, népművészek, kézművesek irányítása alatt tanulhatják sajátíthatják el játékok, használati eszközök, ajándéktárgyak stb. készítését, de olyakor helyet kap rajta a mese, a néptánc, a népzene is.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Eredeti játszóházi szerkezete  – Mese • Foglalkozás • Játék • Uzsonna • Táncház – a mai napig megmaradt, azzal, hogy a táncház kevesebbet szerepel a programján.

 

A legközelebbi játszóház november 11-én lesz a Kármán József Alapiskola és Óvoda épületében.

 

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »