Csernoviczki lett az első magyar pontszerző

Csernoviczki lett az első magyar pontszerző

Megvan a riói olimpia első magyar pontszerzője: Csernoviczki Éva hősies küzdelem után végül a 7. helyen végzett a cselgáncsozók női 48 kilós súlycsoportjában. Ezzel a 29 éves tatabányai sportoló 4 millió forint jutalmat kap majd a Rióban elért eredménye után.

A TELJES MAGYAR PROGRAM

Nagyon sokan bíztunk abban, hogy Csernoviczki Éva a női cselgáncsversenyek 48 kilós súlycsoportjában ugyanúgy eljut az éremig, mint tette azt négy éve, Londonban. Akkor a negyeddöntős vereségét követően a vigaszágon kétszer is nyerni tudott, így bronzérmesként zárt. Most, a riói ötkarikás játékokon egy darabig hasonló forgatókönyv alapján mentek a dolgok: a 29 éves tatabányai dzsúdós ismét eljutott a negyeddöntőig, ám ott kikapott a 2015-ös világbajnoktól, az argentin Paula Paretótól, így ismét a vigaszágra került.

Persze a teljes igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Csernoviczki a meccs elején megsérült – meghúzódott bal lábán a combhajlító izom –, így az is kérdéses volt, vajon képes lesz-e tatamira állni a visszamérkőzésén. Nos, Hősiességből jelesre vizsgázott: a sérülése ellenére kiállt Otgontsetseg Galbadrakh ellen, ám sántítva esélye sem volt a kazahhal szemben, aki ipponnal győzte le Csernoviczkit.

Ezzel a magyar a 7. helyen végzett, amivel ő lett a magyar csapat első riói pontszerzője. Csernoviczki Pekingben a 7., Londonban 3., míg most újra 7. lett, azaz mindhárom olimpián bekerült a legjobbak közé. A tatabányai versenyző ezért az eredményéért 4 millió forint jutalmat kap majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »