Csemadok évzáró Pozsony-Óvárosban – Képgalériával

Csemadok évzáró Pozsony-Óvárosban – Képgalériával

Február 16-án a Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete évzáró gyűlést tartott a Csemadok pozsonyi székházában. Az évzáró során Molnár Rozáliától, a Csemadok  Pozsony-Óvárosi alapszervezetének leköszönő elnökétől búcsúztak a résztvevők.

A Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezete a tavalyi év során is számos színvonalas kulturális program megszervezését vállalta fel. A vasárnapi évzáró gyűlésen többek között ezekről a tevékenységekről számolt be Molnár Rozália, a Csemadok Pozsony-Óvárosi alapszervezetének leköszönő elnöke.

Mindenekelőtt azonban a 2019-es év legfontosabb évfordulóiról emlékezett meg az elnöknő. Ilyen volt a Csemadok 70. jubileuma, amelyet a Prímás Palota tükörtermében ünnepeltek. Továbbá a Szőttes 50. jubileuma, de emlékezetes volt a Pozsonyi Casino 20 éves és a Jaik 55 éves évfordulója is. Ugyanakkor szintén fontos események számított a bársonyos forradalom 30. évfordulója, amelyről országszerte megemlékeztek.

A tavalyi nívós programok közül Molnár Rozália kiemelte a II. Rákóczi Ferenc-év kapcsán megrendezett előadást. Pozsony-Óvárosban Kovács László történész, Molnár László előadóművész és Németh Imre zenész, énekes egy műsort adtak elő a Rákosi Ernő-teremben, egyúttal egy kiállítás-megnyitóra is sor került.

A pozsonyi magyarok tavaly meghallgathatták a nagyszínvonalú Lucifer és az angyalok hangja című zenés darabot, amely a Csemadok Pozsonyligetfalui alapszervezetével együtt került közös megrendezésre. 2019-ben egy nagyon sikeres könyvbemutatóra is sor került, mégpedig Polgár Anikó Paleocsontevés című verseskötetét mutatták be a pozsonyi nagyközönségnek.  

Hírdetés

Új programként Memória tanfolyamot szervezett az alapszervezet, amely idősebbek számára lett meghirdetve, akik szeretnék tréningezni memóriájukat. Ennek kapcsán megszólították a Pozsonyi Casino, a Vöröskereszt és más alapszervezetek tagjait, illetve a helyi nyugdíjas klub tagjai is meghívást kaptak. Molnár Rozália kiemelte, a Memória tanfolyam nagyon sikeres akció volt. Mindezért pedig köszönet illeti Molnár Darinát, aki a kurzusokat vezette, és az idei évben is elvállalta az órákat.

A pozsony-óvárosi alapszervezet tagjainak létszáma emelkedett, ám nem az az elsődleges a cél, hogy minél több tag legyen, hanem hogy minél aktívabbak legyenek az új tagok – hangsúlyozta Molnár Rozália.  

A 2020-as év munkatervvel kapcsolatban elhangzott, hogy március 15-én a hagyományokhoz híven ismét koszorúzásra kerül sor a Medikus kertben található Petőfi Sándor szobornál. Március 18-án Brogyányi Mihály helytörténész és idegenvezető II. Rákóczi Ferencről tart eladást. Közkívánatra április 8-án újabb városnézést szerveznek Pozsonyban, a séta vezetője szintén Brogyányi Mihály lesz (gyülekező a Grassalkovich-palota/Elnöki palota előtt).

A májusi hónap során koszorúzásra kerül sor Janda Iván sírjánál, amely a magyar zenészek nagyjai című sorozat keretében indított megemlékezés része. A Csemadok pozsonyi alapszervezete számára nagyon fontos eseménynek számít a minden éven megrendezett Városi Kulturális Napok, amely októbertől egészen karácsonyi gazdag és nívós kulturális programmal várja az érdeklődőket (erről részletesebben az év folyamán tájékoztat majd az alapszervezet).

Az idei éven új vezetősége lett a Csemadok Pozsony-Óvárosi alapszervezetének. A vasárnapi évzáró végén Molnár Rozália, leköszönő elnöktől búcsúztak a tagok és jelenlévők, akinek megköszöntötték sok éves áldásos és aktív munkáját. A Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezetének új elnöke Turján Melinda lett.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »