Csehország növeli a hadsereg létszámát

Csehország 2026-ig 30 ezerre növeli hivatásos hadserege létszámát, amely jelenleg 21 ezer körül mozog – jelentette be Jirí Baloun, a cseh hadsereg vezérkari főnökének első helyettese a brünni Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak pénteki évzáró ünnepségén.

A tábornok szerint az első szakaszban a hadsereg az üres álláshelyek feltöltésével 25 ezerre emeli a létszámot, amivel eleget tesz az érvényben lévő törvényeknek és előírásoknak, majd 2025-2026-ban mintegy ötezer új munkahelyet létesít az újonnan létrehozandó egységek számára, amelyek például a kiberbiztonság, a robotika és más korszerű technológiai szakmákkal fognak foglalkozni.

A helyzetre a brünni Védelmi Egyetem is regálni kíván, például azzal, hogy már a következő tanévtől kezdve egy új, kiberbiztonsággal foglalkozó szakot létesít. A Védelmi Egyetem végzős hallgatóinak többsége az utóbbi években a hadseregben talál munkát. Az idén 114-en végeztek az egyetemen, mintegy 20 százalékuk nő. A jövő évben a végzős hallgatók száma mintegy 250 lesz.

A hivatásos katonai szakma egyre népszerűbb és elismertebb, ami a tanulmányok iránti növekvő érdeklődésben is megnyilvánul – jelentette ki Bohuslav Prikryl, a Védelmi Egyetem rektora. Elmondta: az egyetem fokozatosan új szakokat nyit, hogy egyre inkább megfeleljen a hadsereg követelményeinek.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »