Csay Renáta mostantól minden idők legjobbja

Csay Renáta mostantól minden idők legjobbja

A kajakozó Bara Alexandrával párosban aranyérmet nyert a brandenburgi vb-n. Minden idők legsikeresebb sportolójává vált a szakágban.

A magyar szövetség (MKKSZ) beszámolója emlékeztet rá, hogy a 39 éves győri Csay Renáta az egyesben elért szombati címvédésével érte utol az eddigi legsikeresebb maratonistát, Csabai Edvint, vasárnap pedig pályafutása 18. világbajnoki aranyát szerezte. A párosverseny bronzérmét is egy magyar egység, a Giczy Zsófia, Mihalik Sára Anna duó nyerte meg.

„Örülök, hogy én lettem a legsikeresebb maratoni versenyző, de ettől még az összes eddig aranyérmem ugyanolyan fontos” – mondta Csay, aki hozzátette, addig szeretné folytatni a kajakozást, amíg bírja, és amíg sikeres tud maradni.

Ugyancsak összejött a címvédés a Kövér Márton, Dóczé Ádám kenupárosnak is, a másik magyar egység – Koleszár Zoltán és Dóri Bence Balázs – itt is harmadik lett. A férfi kajakozóknál a Boros Adrián, Solti László kettős ezüstérmes lett.

Az ifjúsági korosztályban világbajnoki címet nyert a Petró Erik, Varga Ádám kajak- és a Laczó Dániel, Bakó Tamás kenupáros.

A magyar csapat tagjai a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek és a világbajnoki aranyérmeken kívül további 13 dobogós helyezést szereztek, így nagy fölénnyel végeztek az éremtáblázat első helyén.

„Azt mondtuk, hogy a győri világbajnokságon elért eredményeket nem lehet felülmúlni, mégis sikerült. 12 győzelmet arattunk tavaly, most pedig 14-et, ami egészen hihetetlen. Mindezt úgy, hogy nagyon kemény mezőnyök voltak, egyik számból sem hiányoztak a korábbi világbajnokok. Nehéz kiemelni bárkit, mert minden versenyzőnk emberfelettit nyújtott, de Csay Renáta előtt külön megemelem a kalapomat. Nehéz elképzelni, hogy az ő sikerességét és tehetségét valaha bárki megközelítheti. Örülök annak is, hogy a B-egységek is kiválóan szerepeltek, ez igazán előremutató a jövőt illetően” – összegezte a csapat eredményességét Weisz Róbert, a maratoni szakág vezetőedzője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »