Csatazaj helyett elcsendesedés

Csatazaj helyett elcsendesedés

– Családok nélkül se nekünk, se a hazánknak nincsen jövője. A családvédelmi akcióterv példátlan támogatásokat kínál a magyar embereknek, és lehetőséget, hogy megtervezzék a jövőjüket. 2011 és 2019 között összesen 2250 milliárd forintot hagytunk a magyar családoknál. Ezért van családi és arányos jövedelemadó, kiterjedt otthonteremtési rendszer, ezért támogatjuk a gyermek melletti munka lehetőségét, óvodákat, bölcsődéket építünk, ingyenessé tesszük a tankönyveket és a rászoruló diákok étkezését is biztosítjuk. Ez így együtt Európa legátfogóbb családtámogatási rendszere. De még ez sem lesz elég – nyilatkozta lapunknak Orbán Viktor miniszterelnök.

– Miniszterelnök úr, várja már, hogy véget érjen ez az év?
– Azt a luxust, hogy az idő múlásának örüljenek, csak az egészen fiatalok engedhetik meg maguknak. A magamkorabeliek inkább az idő és a célok egyensúlyát keresik. Innen nézve véget érhet az év, mert elvégeztük, amit elterveztünk.

– Két választás volt idén Magyarországon, a kormánypártok az európai parlamenti választásokat nagy fölénnyel megnyerték, az önkormányzati választásokon viszont komoly veszteségeket szenvedtek el. Ez utóbbi élményhez pedig sem a jobboldal politikusai, sem a szavazóik nincsenek hozzászokva. E tekintetben 2019 rossz év volt az ön számára?
– A politikában a versengés fontos, de vannak magasabb rendű szempontok is. Ha kormányzó pártot vezetsz, az első kérdés mindig az, erősebb lett-e az ország, és te mennyit tettél ehhez. Ha innen nézzük, 2019 jó év volt. Magyarország 2019 végén erősebb, mint 2018-ban volt. Folytattuk az erőteljes gazdasági növekedést, növeltük a foglalkoztatottságot, csökkentettük a munkanélküliséget, emelkedtek a bérek és még lejjebb vittük az adókat.

– Az önkormányzati választásokat sem érzi kudarcnak?
– Mi kaptuk a legtöbb szavazatot, úgy, hogy másfél évvel a parlamenti választások után talán mi vagyunk az egyetlen kormánypárt Európában, amelyik a támogatását megőrizte, sőt növelni is tudta. Igaz, hogy ilyen támogatás mellett is komoly településeket veszítettünk el, ráadásul a fővárost is. Hiába várják tőlünk, mi sem győzhetünk mindig, mindenhol. Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak. Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült, a vesztes, bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság. De a politika nem csak harc, itt a meccs után is van élet, és annak minőségéért a győztes felel az első helyen. A kormánynak mindenkivel együtt kell működnie, akikre a magyar választók feladatot bíztak, ez eddig is így volt, és ezután is így lesz. A választások teljes felhatalmazást biztosítanak a kormánynak, hogy folytassa a megkezdett munkáját, a családbarát Magyarország, a növekvő bérek, a munkaalapú gazdaság, a tisztességes időskor, az otthonteremtés és a nemzetegyesítés politikáját. Ami pedig 2019 Európa-politikáját illeti: a magyarok érzékelhető szerepet játszottak egy komoly veszély elhárításában, sikerült megakadályoznunk, hogy az európai intézményekben többségbe kerüljenek Soros György emberei. Számos megbízottja így is ott ül az uniós intézmények mindegyikében, még az Európai Bizottságban is. Ők lesznek a legkeményebb ellenfeleink a következő években.

– Magyarország még mindig kiemelt célpontja Brüsszelnek, a Fidesz szövetségi hálózata sem erősödött meg az európai parlamenti választások után, holott önök bíztak ebben, és kijutottak Brüsszelbe olyan magyar képviselők, akik már kifejezetten a magyar kormány ellen politizálnak. Lehet itt sikerről beszélni?
– Azok Brüsszel célpontjai, akik ellenzik a bevándorlást és megtagadták a bevándorlók kvóta szerinti elosztását. Ma Európában léteznek bevándorlóországok, vegyes kultúrájú, keresztény–muszlim társadalmak. Németországban már azt is meghirdették, hogy az iszlám Németország része. És vannak nemzeti alapon álló országok, ahol a népesség keresztény kultúrájú. Mi ilyen ország vagyunk, és ilyen is akarunk maradni, ezért ellenezzük a bevándorlást. A Soros-hálózat nem éri be azzal, ameddig eljutott, egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával. Ők ezt a tervet továbbra is erőltetni fogják, és minden eszközüket bevetik majd. És ez nem kevés. Mi azonban arra kaptunk többször megerősített felhatalmazást a magyar választóktól, hogy szembeszálljunk ezzel a tervvel, és ezt is fogjuk tenni. Ők az állkapcsuk erejében hisznek, mi pedig abban, hogy belénk törik a foguk. Nem ők lesznek az elsők. Akik meg akarták mondani a magyaroknak, milyenek legyenek és hogyan éljenek, rajta szoktak veszíteni.

– Nem túlzó leegyszerűsítés a Magyarországot ért vádakat erre az egyetlen okra visszavezetni?
– Nem. Ez ténykérdés. Ma támadják a bírósági rendszert, pedig azt éppen egy Brüsszellel kötött megegyezés szerint alakítottuk ki. Ami a sajtószabadságot illeti, Magyarországon a sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint Ausztriában vagy Németországban. A CEU ügyét olyanok fújták fel, akiknek az országában ilyen egyetem nem is működhetne, mint például Németországban vagy Hollandiában. A magyar, a cseh, a lengyel vagy a szlovák korrupció szintje pedig nem nagyobb, mint Ausztriában, sőt mint Skandináviában, ahol bankok dőltek be szimpla korrupció vagy pénzmosás miatt. És így tovább. Itt egyetlen igazi okból ered minden támadás, és ez a migráció elutasítása.

– Úgy gondolja, hogy a bevándorlás ügye ma is ugyanolyan jelentőséggel bír az európai politikában, mint néhány évvel ezelőtt?
– A bevándorlás Európa legfontosabb ügye. Nemcsak ma, idén vagy jövőre, hanem évtizedeken át meghatározza az európai politikát és az európai országok kapcsolatrendszerét. A nyugati országokban, ahova beengedték őket, a muszlim népesség évről évre nő, a keresztény pedig csökken. Ez olyan folyamat, amelyet megállítani akkor is nehéz feladat lenne, ha volna egyáltalán ilyen szándék. De nincs. Ettől még békében is élhetnénk egymás mellett, mert mi elfogadjuk ezeknek az országoknak a döntését. Ők azonban nem fogadják el a mi döntésünket, hogy nem akarunk erre az útra lépni. Egyre nagyobb és nagyobb nyomást gyakorolnak ránk, hogy adjuk be a derekunkat. A migrációs nyomás természete szerint hullámzó erejű. Most újra növekszik, nemcsak a magyar határt őrző katonáink, rendőreink tapasztalatai, hanem az Európai Unió saját hírszerzése szerint is. A balkáni országok folyamatosan küzdenek a bevándorlók tömegeivel, és ha a magyar határon nem lenne kerítés és fegyveresek, akkor újra migránstömegek lennének Magyarországon. Brüsszel kitartóan támadja azokat a magyar jogszabályokat, amelyek a határaink védelmét garantálják, miközben egy fillért sem ad a kerítésünkre. Nem véletlen, hogy azt a Trócsányi Lászlót, aki megalkotta a határvédelem jogi kereteit, a baloldali és liberális pártok nem fogadták el európai biztosnak. Ez volt a bűne.

– Mindezek fényében a magyar kormány támogatja az új Európai Bizottságot?
– Mi minden európai intézményt támogatunk, és együttműködésre törekszünk. De nekünk Magyarország az első. Ezért nem riadunk vissza a vitáktól sem.

Hírdetés

– Ha nem a két választással, akkor mivel jellemezné 2019-et?
– Magyarországon 2019 is a családok éve volt. Elmondhatjuk, hogy már félmillió ember jutott saját otthonhoz a kormány támogatásával. A családok támogatása 2010 óta kiemelt fontosságú a mai kormánynak, az volt már az 1998-as első kormányunk, sőt már 1988-as megalakulásakor a Fidesznek is. Ez a túlélésünk záloga, mert amelyik nemzet nem képes a biológiai önfenntartásra, az nem képes a lelki újjáépülésre, és így nem képes a kulturális, érzelmi közösségének megőrzésére sem, és el fog tűnni a föld színéről. Családok nélkül se nekünk, se a hazánknak nincsen jövője. A családvédelmi akcióterv példátlan támogatásokat kínál a magyar embereknek, és lehetőséget, hogy megtervezzék a jövőjüket. 2011 és 2019 között összesen 2250 milliárd forintot hagytunk a magyar családoknál. Ezért van családi és arányos jövedelemadó, kiterjedt otthonteremtési rendszer, ezért támogatjuk a gyermek melletti munka lehetőségét, óvodákat, bölcsődéket építünk, ingyenessé tesszük a tankönyveket, és a rászoruló diákok étkezését is biztosítjuk. Ez így együtt Európa legátfogóbb családtámogatási rendszere. De még ez sem lesz elég. Oda kellene eljutni, hogy a gyermeket vállalók helyzete már rövid távon is jobb legyen, mintha nem vállaltak volna gyermeket. Ezért még sokat kell dolgoznunk.

– Újabb családvédelmi intézkedésekkel?
– Igen, de ennek előfeltétele, hogy a gazdaságot sikerüljön erős növekedési pályán tartanunk. A magyar családok életkörülményei nem választhatók le a gazdaság teljesítőképességéről. A magyar gazdaság ma egyre jobban teljesít, de ez a szint nem elegendő további családtámogatási intézkedésekhez.

– Önök gazdasági válságtól tartanak. Ez a motívum mintegy másfél éve visszatérő elem a kormány kommunikációjában. Mire alapozzák?
– Azt minden értelmes ember tudja, hogy 2020 nehéz év lesz Európa számára. Brüsszelben két komoly hibát követtek el. Az egyik a migránsok beengedése volt, a másik pedig az, hogy elrontották az európai gazdaságpolitikát. Az unió versenyképessége folyamatosan romlik, az euróövezet teljesítménye lassul. Így állt elő az a szokatlan helyzet, hogy az Európai Unió gazdasági növekedésének motorja mára Közép-Európa lett. Jövőre a legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük a magyar gazdaság eddigi eredményeit, ehhez pedig egy átfogó gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a gazdaságot akár egy pillanatra is magára hagyjuk. 2008-ban már megtapasztaltuk, hogy mi történik, ha egy kormány elvéti a lépést, és éppen akkor üt be a baj a nagy európai országok gazdaságaiban. Így és ezért omlott össze a magyar gazdaság. A munkát terhelő adókat folyamatosan csökkentettük, és ezt az irányt tartani fogjuk. Kevesebb adót kérünk a vállalkozásoktól, hogy minél többet fordíthassanak béremelésekre. Még van bevonható új munkaerő, de már nem sok. Ezért magasabb szintre kell lépnünk a gazdasági beruházásokban. Olyan iparágak, olyan tudás és technológia kell, amelyek a munkahelyeken túl tartósan képesek magas profitot termelni. Ezért fontos, hogy a világcégek a jövő autóiparát, az elektromosautó-gyártást is növekvő arányban telepítik Magyarországra. És az új feladatok között itt a klímavédelem is, ami a következő évtizedek rendre visszatérő kérdése lesz.

– A klímavédelem ügye az utóbbi időben a baloldali és liberális pártok egyik fő témájává lett. Gondolja, hogy egy jobboldali, konzervatív kormány elfér még ezen a pályán?
– Ez nem pártirányultság és nem ideológiai verseny kérdése. A teremtett környezet védelme mindenkinek érdeke, és a keresztény tanítás fontos része is. S mert komoly kérdés, jobb, ha komolyan közelítünk hozzá. Az üres politikai jelszavak inkább ártanak, mint segítenek. Az igazság az, hogy a klímavédelem nemcsak fontos, de drága dolog is. Megéri, de csak akkor, ha alapos, jól kidolgozott technológiai és pénzügyi terveink vannak. Ha nem figyelünk vagy rosszul csináljuk, a végén az emberekkel akarják megfizettetni az árát. Pedig a klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük. A klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb országok és a világ legnagyobb multinacionális vállalatai. Nekik kell elsősorban állniuk a számlát, és nem a szegényebb országoknak. Nem fogadhatjuk el, hogy a klímavédelemre hivatkozva megemeljék az energiahordozók és az élelmiszerek árát, és újra megsarcolják a magyar családokat.

– Magyarország szegény ország?
– Mindenesetre szegényebb, mint a legnagyobb európai szennyezők. Magyarország nemcsak összességében, de fajlagosan is jóval kisebb szén-dioxid-kibocsátást követ el, mint Németország, Franciaország vagy akár Ausztria és a skandináv államok. És ők mind gazdagabbak nálunk.

– Kissé hátrébb lépve akár a politika, akár a gazdaság területéről, mi az, amire személyesen a legbüszkébb a 2019-es évből?
– Sohasem rejtettem véka alá azt az ambíciómat, hogy fölszámoljuk a szegénységet Magyarországon, és a cigányságot is kiemeljük a történelmi nyomorból. Büszke vagyok arra, hogy ennek a munkának az irányításával miniszterelnökként engem bíztak meg az emberek. Végre jönnek az első komoly eredmények. 2010 óta egyharmadára csökkent a súlyos anyagi nélkülözésnek kitett emberek száma. Igaz, még mindig több százezren vannak, de látom azt is, ahogyan lépésről lépésre haladni fogunk. Magyarként büszke vagyok arra is, hogy hazánk erején felül a Hungary Helps programmal segítséget ad a migránsokat kibocsátó országoknak. A válság sújtotta térségekben egész falvakat építettünk újra, van, ahol iskolát, és van olyan ország, ahol kórházat építettünk. Van már súlya, ha azt mondjuk, nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni.

– December 24-e van, Magyarország a szentestét, a karácsonyt várja. Ön hogyan készül az ünnepre?
– Nekem minden ünnep ajándék, amely túl van a politika horizontján. Csatazaj helyett elcsendesedés, feleselés helyett elfogadás és szeretet, fecsegés helyett elmélyülés, profán helyett szent, mennyből az angyal. Ezt várom mindig.

Csermely Péter – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »