Csapattal kezdenek a nyíltvízi úszók – itt a program

Csapattal kezdenek a nyíltvízi úszók – itt a program

Vasárnap a csapatversennyel a nyíltvízi úszók is megkezdik szereplésüket a magyarországi vizes-világbajnokságon, a Lupa-tavon.

„Ez gyakorlatilag egy óriási medence, egyáltalán nem nehéz a pálya, kiváló, 26 Celsius-fokos a hőmérséklete. Ma még kétszer körbeússzuk a gyerekekkel, hogy megnézzük a legfontosabb tájékozódási pontokat a fordulókhoz, hiszen ezeket a tömegben már azért jóval nehezebb észrevenni” – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Gellért Gábor szövetségi kapitány.

A szakember elmondta, a csapatversenyben – ahol a két-két női és férfi versenyzőnek egyaránt egy 1500 méteres kört kell teljesítenie – az éremszerzés mindenképpen bravúr lenne, de nagyjából az első hat közé várja a váltót, amely a Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf sorrendben indul majd.

Rasovszky öt kilométeren címvédőként, a szakág történetének első és eddigi egyetlen magyar világbajnokaként áll rajthoz, míg 10 kilométeren a táv olimpiai ezüstérmeseként szintén ott van a végső sikerre esélyes sportolók között. Vele kapcsolatban Gellért Gábor azt mondta, a tokiói második helyét követően még nagyobb lett a motivációja, még inkább éhes a sikerre, ezt mutatja például az is, hogy a medencés időeredményei sokat javultak az elmúlt időszakban. Ugyanakkor hangsúlyozta: a férfi versenyben elképesztően népes, 66 fős mezőny ugrik majd vízbe.

A nőknél ezúttal is ott lesz Olasz Anna, aki lassan egy évtizede – 2013 óta – folyamatosan szállítja az eredményeket, legutóbb a tokiói olimpián negyedik volt, előtte a hazai rendezésű Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert. Mellette az ifjúsági Eb-ezüstérmes Balogh Vivien élete első felnőtt világversenyére készül.

Gellért Gábor szerint a nőknél rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, egyedül az olimpiai bajnoki címvédő brazil Ana Marcela Cunha van „mindig” ott a dobogón, a férfiaknál azonban van néhány meghatározó versenyző – köztük például Rasovszky, vagy a medencében és nyíltvízen is világbajnok német olimpiai bajnok, Florian Wellbrock -, akik kiemelkednek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »