Csapata harci szellemét dicsérte Tuchel és Pochettino is

Csapata harci szellemét dicsérte Tuchel és Pochettino is

A PSG kiejtette a címvédőt, a Chelsea ugyan kikapott, de továbbjutott kedd este.

Csapata harci szellemét dicsérte Mauricio Pochettino azok után, hogy a Paris Saint-Germain kedden kiejtette a címvédő Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligájából.

„Végig rendkívül koncentráltak voltunk, kemény mérkőzésen vagyunk túl. Nagyon boldog vagyok, mert a játékosok megérdemelték ezt a sikert. Fantasztikus érzés bejutni az elődöntőbe” – fogalmazott a lefújás után Pochettino.

Az argentin edző, aki 2019-ben a Tottenhamet a sorozat fináléjáig vezette, hozzátette, annak ellenére sem tartja csapatát favoritnak a végső sikerre, hogy a Bayern előtt az FC Barcelonát búcsúztatták.

„Mind a négy elődöntős együttesnek egyforma esélye lesz megnyerni a trófeát” – mondta Pochettino, aki január eleje óta irányítja a tavaly finalista párizsi csapatot.

A találkozón rengeteg lehetőséget kihagyott Neymar. A brazil támadó kiemelte, csapatként küzdöttek, legyőzték Európa legjobbját, amivel bizonyították, mennyire versenyképesek és összetartók.

Párizs, 2021. április 13.  Kingsley Coman, a Bayern München (j) és Presnel Kimpembe, a Paris Saint-Germain játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Paris Saint-Germain - Bayern München visszavágó mérkőzésen Párizsban 2021. április 13-án.  MTI/EPA/Ian Langsdon
Kingsley Coman, a Bayern München (j) és Presnel Kimpembe, a Paris Saint-Germain játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Paris Saint-Germain – Bayern München visszavágó mérkőzésen Párizsban 2021. április 13-án. MTI/EPA/Ian Langsdon

A túloldalon a tréner Hansi Flick sajnálatát fejezte ki, mert szerinte a jobb csapat búcsúzott.

„Mindkét találkozón mi voltunk a jobbak, de nem volt szerencsénk. Hiányzott néhány játékosunk, de ez van, el kell fogadnunk ezt a helyzetet” – utalt többek között Robert Lewandowski és Leon Goretzka sérülésére.

A csatár Thomas Müller hozzátette, szívüket-lelküket kitették a pályára kedden, azonban ez is kevésnek bizonyult.

Hírdetés

„Csalódottak vagyunk, mert csak egy gólt tudtunk szerezni, ez pedig kevés volt. A meccs elején nem igazán tudtunk gólveszélyesek lenni, a párizsiaknak több helyzetük is volt, de a második félidei elhivatottságunk és hozzáállásunk szuper volt” – elemezte az 1-0-s müncheni győzelemmel zárult visszavágót a támadó.

A kapus Manuel Neuer szerint a nagy hibát a 3-2-re elveszített első, németországi mérkőzésen követték el, amikor rengeteg helyzetet elpuskáztak.

A PSG a négy között a Manchester City-Borussia Dortmund párharc továbbjutójával találkozik, az első, angliai mérkőzést a manchesteriek nyerték 2-1-re.

Tuchel a Chelsea küzdőszellemét méltatta

A Chelsea vezetőedzője elismerte, hogy semleges néző számára nem volt látványos az FC Porto elleni keddi mérkőzés, ugyanakkor kiemelte csapata küzdőszellemét, amellyel kiharcolta az elődöntőbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A londoni csapat – melynek másodedzője Lőw Zsolt – az első mérkőzésen aratott 2-0-s győzelem után kedden 1-0-ra kikapott. Mindkét találkozót Sevillában játszották.

„Elfogadtuk, hogy kemény küzdelemre van szükség. A tévé előtt ülve talán nem volt annyira látványos a játék, de az oldalvonal mellől nagyon intenzívnek, gyorsnak tűnt a mérkőzés” – értékelt a német tréner a BT Sportnak. „Nagy öröm volt látni a küzdelmet, és azt, hogy sikerrel járnak” – utalt játékosai elszántságára.

Megjegyezte, hogy egy csapat teljesítményét részben az minősíti, mennyire sikerül meggátolnia az ellenfelet abban, hogy a saját játékát játssza. Mint mondta, ez nekik összejött, és a hajrában esett, szerinte szerencsés vendéggólig, nem adtak esélyt a Portónak.

Tuchel kiemelte, hogy jól kellett védekezniük, miközben a támadásokat sem adhatták fel.

„A Porto éppen egy olyan csapat, amely általában képes elérni, hogy ellenfele a tudása alatt teljesítsen. Ez történt, amikor a Manchester Cityvel és a Juventusszal játszott” – emlékeztetett arra, hogy a portugálok előbbivel a csoportkörben otthon gól nélküli döntetlenre végeztek, utóbbit pedig a nyolcaddöntőben búcsúztatták. „El kell fogadnod, hogy a dolgok néha nehezen jönnek össze” – tette hozzá.

Sergio Conceiçao, a Porto trénere csapata hatékonyságának hiányát emelte ki értékelésében.

„Több helyzetünk volt, de hiányzott támadásainkból a hatékonyság” – mondta a portugál TVI-nek.

Hozzátette: ezzel együtt nagyszerű mérkőzést játszottak és ő végtelenül büszke a játékosaira. Mint megjegyezte, neki ez volt edzőként az egyik legjobb összecsapása az európai porondon, a továbbjutáshoz pedig az kellett volna, hogy hamarabb összejöjjön a vezető gól.

A Chelsea a fináléért a Real Madrid és az FC Liverpool párharcának továbbjutójával mérkőzik meg. Az angliai visszavágót a madridi csapat 3-1-es hazai siker után kezdi.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »