Csapágygolyókat találtak a rendőrök a DK-iroda falában – garázdaság miatt indult nyomozás

A DK szóvivőjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálőtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára. A rendőrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérőjű fémgolyókat vélhetően nem tűzfegyverből lőtték ki – hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Budapesti Rendőr-főpakapitányság később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csapágygolyókat találtak, garázdaság miatt indítottak eljárást az ügyben.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülről a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva – jelezte.

Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.

Hírdetés

A szóvivő úgy fogalmazott: “ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika”. Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyűlöletpolitikával, “mielőtt ennél nagyobb baj történik”.

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelő kamera is van, ezért annak felvételeit a rendőrség elemezni tudja.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök délután a rendőrség honlapján közölte: a helyszíni szemle során a Kaptárkő utcai irodában két, egyenként 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót találtak, amelyeket nem lőfegyverből lőttek ki. A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták, és szakértői vizsgálatra küldték.

A BRFK XI. kerületi rendőrkapitánysága garázdaság vétsége miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »