Csanády Lili: Egészség-ügy

Csanády Lili: Egészség-ügy

Az ellenzék kitalálhatna már néhány új jelszót! Bárhol szólalnak meg a képviselői, vagy a miniszterelnöki posztra ácsingózó önjelöltjei, az embernek az a benyomása, hogy évekkel ezelőtt lenyeltek egy végtelenített magnószalagot, fiatalabbak kedvéért a CD lejátszót ismétlésre állították, és nem képesek a stop gombot megnyomni. Nagyjából négy-öt jelszót fújnak, amelyből ugye a „legdrámaibb” az egészségünk katasztrofálisan romló állapota, az egészségügy még „tragikusabb” helyzete miatt.

Van itt mindenféle érv az ellenzéki bűvészkalapban, a hiányzó eszközök, a gyógyítók elvándorlása és persze a pocsék ellátás úgy általában. A baloldali döntéshozó zsigerileg tudja évtizedek óta, hogy nekem, buta, önállótlan egyénnek mi a jó. Láthatólag az elmúlt huszonhét év nyomtalanul múlt el a gondolkodásukban! Szép sunyin megbújik a mantraként ismételt vádak mögött a paternalista, kommunista állam visszacsempészésének vágyálma, azaz az össznépi felelőtlenség!

Számtalan riport, nyilatkozat, könyvtárnyi irodalom lelhető fel az egészségügy súlyos betegségei témában, sok „okos” nyilatkozik, jajgat, vagy dicsekszik pro és kontra. De a lényegről, az egyén felelősségéről és a társadalombiztosítás betegségeiről valahogy nem esik szó. Pedig a kettő kéz a kézben jár, éppen ideje lenne már észrevenni.

Említettem, hogy a paternalizmus, mint kommunista elhúzódó betegség itt él közöttünk és nemcsak az ellenzéki fejekben, hanem a hosszú agymosás következményeként, sajnálatosan tömegek tudatában is. Az átlagember még ma sem érti, hogyan változott meg körülötte úgy a világ, hogy neki kelljen olyan ügyekben is döntenie, felelősséget vállalnia, amihez sem tapasztalata, sem iránytűje, és semmiféle mentális muníciója nincs. A legtöbbjének meg sem fordul a fejében, hogy az ő felelőssége az egészségének a megőrzése!

Egyik oldalon a hivatalos jajveszékelés az ország népességének egészségi állapota miatt, másik oldalon az egyén, aki legkevésbé sem képes, vagy elszánt az életvitelén változtatni. Magyarországon nem „divat” egészségtudatosan élni, legkevésbé vidéken, ahol a társadalmi élet leginkább a közös ivászatot és a nagy evészeteket jelenti.

Természetesen, mint minden általánosítás, ez is sántít, de a lakosság nagy része azt gondolja, hogy a fitneszguruk és a celebek úri passziója az egészségtudatos lét, és ha jó volt az öregapámnak, öreganyámnak, amit ettek, akkor miért ne lenne jó nekem is? A többség viszont elfelejti azt, hogy amit az őseik ettek, nem volt agyonvegyszerezve, tartósítva, mesterséges adalékokkal felturbózva, továbbá sokkal kevesebb jutott az asztalra és fel is dolgozták nehéz fizikai munkával a bevitt kalóriákat.

A multik megjelenésével bezúdult egy sor élelemnek nem nevezhető dizájn szemét az országba, és mire magunkhoz tértünk a bőség zavarából derült ki, hogy számtalan terméknek semmi köze az élelmiszer definíciójához. A „rettenetesen” konzervatív és még inkább populista Orbán-kormány, jelesül az agrárkormányzat és az élelmiszer ellenőrök nem győzik kisöpörni a kereskedelemből a silány, bóvli árut, és támogatni az egészséges magyar termékek előállítását és terjesztését.

De egyetlen kormány sem képes az egyed, a vásárló helyett dönteni, amikor mindenféle vacakot a bevásárló kosarába tesz.

Nem kell statisztikákat böngészni, nem kell nemzetközi összehasonlításokat tenni, csak ki kell menni az utcára, nyáron a strandokra és körülnézni. Elképesztően sok a túlsúlyos, főként fiatal, de van belőlük elég középkorú is. Leginkább ez a metrón, a buszokon, villamoson tűnik fel, mert az ülőhelyeket nem tudni kikre, de nem az átlag magyarra tervezték és legkevésbé azokra, akik minimum tíz-húsz kilogramm fölösleget cipelnek. Az én gyermekkoromban sem az általános, sem a középiskolában nem voltak kövér gyermekek, a százhúsz fős egyetemi évfolyamomon nem volt senki túlsúlyos, igaz gyakran örültünk, ha egyáltalán volt mit enni. Az életmódunk is más volt, nem ültünk a komputer előtt, gyalog jártunk és nem ittunk agyoncukrozott „szoft” italokat, nem rágcsáltunk valami zacskós izét és így tovább. A túlsúly egyenes következménye a magas vérnyomás, a cukorbetegség, az ortopédiai problémák, a keringési és szívműködési rendellenességek. Elég csak a statisztikákat megnézni és hallgatni a vészharangok folyamatos zúgását. Ugyanakkor egyre több gyógyszerről – amelyről az előállító tegnap még azt állította, hogy veszélytelen – derül ki, hogy egészségkárosító és szélsőséges esetben rákot is okozhat. Nem baj, jöhet az újabb méreg!

A Conterganról, amelyet a Nyugat-Német előállítók anno biztonságosnak hirdettek szörnyű tragédiák, kéz és láb nélküli újszülöttek formájában derült ki negyvenhat országban, hogy súlyosan károsítja a magzatot. Állítólag a rák bizonyos fajtája ellen hatásos?! Biztató nem?

A természetvédők, az ökológusok rég tudják, hogy az antibébi tablettákból a vizelettel kiürülő ösztrogén nem bomlik le és a világtengerek élővilágát degeneratív módon károsítja, sőt kutatók állítják, hogy a legújabbkori férfitársadalom hajatlanságáért is a vízzel bevitt ösztrogén a felelős! Lehet tovább sorolni. A multik gyomirtói – amelyek nálunk is elterjedtek – a világ ökológiai egyensúlyát veszélyeztetik naponta. Ma már Kína egyes vidékein az emberek porozzák be a gyümölcsfákat a kipusztított méhek helyett. A következményeket tudjuk, vagy még ijesztőbb, hogy sokan nem is tudják.

Mi történt itt az idők folyamán? Mitől lettünk ennyire „toleránsak”? Csak nem tán a pénz istene, a Mammon lett a világ ura?

Sajnos a Mammon sikeresebb, mint a szirének hangjai. Odüsszeuszt csak hét évre tudták eltéríteni, de a fogyasztói társadalomnak állandóan a füledbe duruzsoló reklám-ördögei ismétlik éjjel-nappal, fogyassz, fogyassz, akció van, a black friday a csoda maga, és egyébként minden eladó. Láthatóan sikeresen!

Ebből a társasjátékból az állambácsi is farizeus módon veszi ki a részét, amikor alkoholt és cigarettát árul, ja persze reklám nélkül. Mintha ez bárkit is visszatartana az „élvezetektől”? Nyilván megéri az államnak, mert még mindig marad elég a plusz oldalon, a tüdőrákosok és a leépült alkoholisták gyógyítási költségein túl. A tönkrement családok darabja mennyit ér?

Nem tudok tv-adót, rádióadót nézni, hallgatni úgy, hogy ne ömlene belőlük a gyógyszerreklám. Teljesen mindegy, milyen élethelyzetre, tünetre, a gyógyszeriparnak azonnal megvan a medicinája a bajra és naponta biztat az újdonabbnál újabb csodaszerek kipróbálására, azon készítmények használatára, amelyekből egyre „újabbak és hatékonyabbak” vannak és amelyeket a betegbiztosító nem támogat. Gyermekkoromban olvastam nagy csodálattal Lin Yutang kínai író, a Mi kínaiak című könyvében, hogy a kínai orvost addig fizetik, amíg egészségesen tart. Ezt ugye mi nagyon píszíül prevenciónak, azaz megelőzésnek nevezzük.

De mi ambicionálja az állampolgárt, az orvost a megelőzés gyakorlásában, amikor az egész biztosítási rendszerünk a betegséget preferálja?

Igen, azt, mert naponta mehetsz valódi, vagy beképzelt betegként, ha van időd, türelmed és pénzed az „egészségügybe”. Előbb utóbb sorra kerülsz, és utána elindulhatsz a „gyógyítás” kalandos ösvényein. A ma magyar orvosa minimum laborba küld, de leginkább röntgenre, CT-re és biztos, ami biztos MR vizsgálatra is. Ugyan lehet, hogy csak egy banális, hogy ne mondjam hétköznapi orrfolyásod, vagy emésztési problémád van, de az orvos nem vállalva a diagnózis felállításának maceráját és felelősségét, elküldi a pácienst Ponciustól Pilátusig, hogy a végére kiderüljön valami. Hát, valami biztosan kiderül. A tortúráktól minimum magas vérnyomása lesz az illetőnek, de lehet egyéb súlyos, pszichés tünetek, mint letargia, dühroham, törni-zúzni vágyás, átkozódási inger és hasonlóak veszik hatalmukba a pácienst, és akkor azután jöhetnek a gyógyszerek! Sokféle, mert le kell húzni a vérnyomást, le kell nyugtatni a dühöngőt, aki félnapos várakozás után átkozódva kíván mindenféle kórságokat az egészségügy összes szereplőjének, vagy újra kell éleszteni, mert agyvérzést kapott a kivizsgálások megpróbáltatásaitól.

Azért ez egy jó kis társasjáték, amelyben a betegjelölt előbb-utóbb tényleg mindenféle tüneteket produkál, mert megjárta a megyéje összes egészségügyi intézményét, ahol barátságtalan fogadtatás után, dodonai válaszokat kapva elmehet a sóhivatalba panaszkodni, és bár semmivel nem lett okosabb, de kifizette a hálapénzt és otthagyta a gyógyszertárban vagyona roncsait. Eközben az államkassza is fölöslegesen ürül és mindenki, beteg, orvos, felelős irányítók és leghangosabban az ellenzék jajveszékel. Nem csoda, ha a „beteg” mind e válogatott kínzások helyett, vesz egy üveg pálinkát, amivel az állambácsi is jól jár, meg a delíriumba szenderült is, mert legalább hagymázas álmaiban ő egy gondoskodó ellátásban részesülő állampolgár.

Lehet mondani, hogy ilyen a piacgazdaság, vannak magánrendelők, magánklinikák, de leginkább a „drága jó mszp-szdsz-érában, az egészségügyi reform sikereként” az intézményekből kimazsolázott és privatizált szolgáltató létesítmények. Hát, aki nem lop, nem rabol bankot, nehezen jut el ezekbe az intézményekbe. A szűk, jól kereső társadalmi réteg meg nem meghatározó, hogy szakszerű legyek: statisztikailag nem szignifikáns!

Kötelező ennek így lennie?

Nem lehetne már a közeljövőben a TB egy egészségtámogatási pénztár? Azaz premizálják azt az állampolgárt, aki soha, vagy ritkán és csak nagyon indokolt esetben veszi igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat.

Évek óta várok erre a teljesen logikus és racionális megoldásra, hogy legyen a betegbiztosítás is specializált! Van rá példa a világban! Miért cipeljük ezt a toldozott-foldozott hátizsákot – amelyet egészségügynek nevezünk – a rendszerváltás óta tovább, és hagyjuk kipotyogni az értékes tartalmat a silánnyal, az elavulttal együtt. Kinek jó ez? Megesküszöm, hogy alapvető változás állna be a finanszírozásban és a várólistákban, ha az egészséget és nem a betegséget támogatná a közös befizetéseinkből fenntartott TB-kassza! Talán így azok időben juthatnának jogosan megfelelő ellátáshoz, akik önhibájukon kívül szorulnak drága orvosi ellátásra és gyógyszerekre.

Ha valaki például kórosan elhízott, ha elhanyagolta a betegségét, annak legyen kötelező hozzájárulnia betegség esetén a kezelése költségeihez. Szinte minden esetben a csípő, térdízületi kopás primer okozója a túlsúly és a mozgáshiány. Egy implantátum, a gyógyszerekkel és rehabilitációval együtt milliós nagyságrendű összeg! Egészen biztos, hogy gyökeres változást lehetne elérni mind a finanszírozásban, mint az egészségmegőrzésben, ha ez a műtét és rehabilitáció nem a közös kasszát terhelné, vagy csak indokolt esetben. Ha el akarom tüntetni a ráncaimat, mert nem tetszik a fizimiskám, a plasztikai műtétet én fizetem. Ha valaki módszeresen pusztítja az egészségét, azt miért a közösségnek kell megfizetnie?

Arra is huszonhét éve várok, hogy a természetgyógyászati kezeléseket vegyék be megfelelő garanciák mellett a támogatásba! Az, hogy az európai gyógyszergyártók és a velük összefonódó „gyógyítók” hatalmas csinnadrattával mentek neki nemrég a homeopatikus készítményeknek csak azt bizonyítja, hogy komoly veszélyben látják az extra profitjukat. Ami engem illet, én már harminc éve csak természetes gyógymódokat alkalmazva, homeopatikus gyógyszerekkel tartom magam karban és igyekszem – amennyire a „nemzetközi helyzet” megengedi – egészségesen élni. Halkan jegyzem meg, hogy a falunkban gyógynövény és mindenféle fűszernövény csak a mi kertünkben terem. A falusi ember, aki korábban százszor is meggondolta, hogy ökrös szekéren bemenjen-e a városba az orvoshoz, és használta a gyógynövényeket, most marokszámra eszi a gyógyszert és sopánkodik, hogy milyen drága, és persze szidja a túlterhelt egészségügyet, ahová lassan hazajár.

Engedtessék meg nekem, hogy szuverén állampolgárként, egy demokratikus államban eldönthessem, kinek a tudásában, kezelésében bízom meg. A mostani állapot sem az állampolgárt nem fegyelmezi, az egészségügyet még kevésbé és legkevésbé engedi meg nekem, mint egyénnek, hogy eldönthessem, kérek-e a paternalista egészségügyből.

Ahogy bizonyos nyavalyák, kórságok esetén sem hatásos a felületi kezelés, ugyanúgy nem lesz egészséges az egészség ügye, „műtéti” beavatkozás nélkül. A toldozás-foldozás és a transzparencia hiánya lehet, rövidtávon egyeseknek hatalmas profitot hoz, de hosszú távon fenntarthatatlan állapotokat eredményez, megbetegítve a társadalmat, beleértve a gyógyítókat is. Addig pedig nagyon jót tenne a mentális egészségünknek, ha a baloldali politikai kuruzslók, vajákosok és vizitdíj kitalálók, csendben maradnának és a kopott barázdájú recsegő, ropogó lemezeiket az ócskapiacon árulnák, de leginkább egy jó nagy darálóban megsemmisítenék!

Csanády Lili

The post Csanády Lili: Egészség-ügy appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »