Csalódott olimpikonokkal vág neki a Győr az évnek

Csalódott olimpikonokkal vág neki a Győr az évnek

Ha valami nagyon hiányzott a Győri Audi ETO játékából a legutóbbi szezon BL-döntőjében, akkor az egy klasszis jobbátlövő volt. Így is csak hétméteresekkel bukta el a Győr a finálét a budapesti négyes döntő végén, az új szezonban pedig az olimpia gólkirálynője, a norvég Nora Mörk szolgálja majd az ETO-t ezen a poszton. Győrben Ambros Martín vezetőedzővel többek között a 169 centis skandináv energiabombáról beszélgettünk.

– Már két éve meg akartuk szerezni Norát, akkor nem sikerült, de a kapcsolatot felvettük vele. Olyan stílusban játszik, ami tetszik majd a szurkolóknak. Nagyon erős csapatba került, és ez csak segíteni fog neki, hogy még jobb teljesítményre legyen képes. Nem egyetlen embertől függ majd a csapat eredménye, ő pedig képes alkalmazkodni a játékunkhoz, bár még nem sok időt tudtunk együtt készülni az olimpia miatt – mondta az MNO-nak a spanyol tréner, akivel a 2013-as és a 2014-es Bajnokok Ligája-sorozatot is megnyerte a csapat.

A tavalyi ezüstérem után idén természetesen megint csak az arany a cél, a kezdet viszont nem volt könnyű. A magyar játékosok már augusztus eleje óta együtt készülhettek, de ennek sem volt jó oka, hiszen ők is ott szerettek volna lenni az olimpián. A légiósok játszhattak Rióban, többen is közel jártak egy nagy eredményhez, végül valamennyien hiányérzettel, fáradtan jöttek vissza Európába.

– Az olimpia utáni időszak nagyon nehéz minden klubnak. Az olimpián csupán egyetlen csapat lesz igazán boldog, akik pedig nem nyernek, nem elégedettek, csalódottak és szomorúak. A norvégok olimpiai bajnokok akartak lenni, végük bronzérmet szereztek, a hollandok nem nyertek érmet, Amorimék pedig hazai közönség előtt nem jutottak a négy közé. Ez egy komoly hendikepet jelent a csapatnak, de edzőként ilyenkor lehet segíteni, a mentalitáshoz ilyenkor rugalmasan kell hozzáállni. Mivel az olimpia után nem volt szünet a játékosok számára, nagyobb ilyenkor a sérülésveszély is, nem szabad túlfeszíteni a húrt – folytatta Ambros Martín.

A hazai bajnokság már elkezdődött, a Bajnokok Ligája rajtjára októberig várni kell, ami a a fentiek alapján nem is baj. Így is éppen elég komoly feladatokat kell megoldania a csapatnak, amelyből Kovacsics Anikó az FTC-hez távozott, Tomori Zsuzsanna pedig újra megsérült. Igaz, többen felépültek.

– Még nehezebb lesz ez a szezon, mint az előző. A BL-csoportellenfeleink közül a Bukarest új igazolásokkal még erősebb lett, a Rosztov pedig nagyon sokat fejlődött. És az NB I sem csak a Fradi és a Győr párharcáról szól majd, mindkét csapatnak lesz gondja a többiekkel is. Minden mérkőzés számít az új szezonban, hiszen megváltozott a kiírás, nincs döntő, csak az alapszakasz számít. Eddig elsősorban a következő hétvégére kellett készülni a BL miatt, mostantól minden szerda és szombat fontos lesz, így meg kell változtatni az edzésmunkát is – jelezte a jövő feladataival kapcsolatban Ambros Martín.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »