Családi lelkinapot tartottak Veszprémben

Családi lelkinapot tartottak Veszprémben

Április 2-án szombaton találkozóra hívta a családokat a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Munkacsoportja a Padányi Katolikus Iskolába. Az irgalmasság a családon belül – ez volt a lelkinap témája.

A résztvevőket Fodor János, az egyházmegye családreferens papja, devecseri plébános köszöntötte. A nap a Márfi Gyula érsek ünnepelte szentmisével kezdődött.

Az egyházmegye főpásztora prédikációjában rámutatott, hogy az irgalmasságot úgy is gyakorolhatjuk, ha imádkozunk azokért, akik üldöznek, akik fájdalmat okoznak nekünk. Ma, mikor keresztényüldözés folyik a világban, mi az irgalmas Istenhez fordulunk. Jézus szavaival felülírta a szemet szemért elvet: áldjátok és ne átkozzátok… Nehéz elfogadni, hogy sok esetben az irgalmat felülírja a bosszúállás, de annál inkább kell imádkozni a Szentlélek megvilágosító kegyelméért.

A szentmise után Papp Miklós görögkatolikus parókus előadása következett irgalom a családban témában. Az előadás az irgalmas, szerető Istent állította a középpontba, aki fárad értünk, aki elénk siet, aki lejön a mélypontjainkra, aki megengedi, hogy hibázzunk, aki enged próbálkozni minket. Isten komolyan veszi a sebeinket, fájdalmainkat. Mikor vagyunk irgalmasok? – tette fel a morálteológus előadó a kérdést. Ha mindent eltűrünk, vagy egy legyintéssel elintézünk, ha várunk, hogy a nehézség majd magától megoldódik, vagy majd az idő megoldja, az nem irgalom. Az irgalom jövőt ad, perspektívát nyit, és cselekvésre késztet, határt szab a rossznak. Morális útmutatást nyújt Jézus hegyi beszéde, ez az a mérce, amihez igazíthatjuk az életünket. Ahogy a mélypontunkban hozzánk fordul az Isten, ahogy értünk nyúl, úgy kell nekünk is viselkednünk a másik emberrel – biztatott Papp Miklós.

A lelkinapon a gyermekek korcsoportonként különböző helyszíneken, különböző foglalkozásokon vehettek részt. Volt kézműves foglakozás, a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából játszóház, ugrálóvár, a nagyobbaknak a csodák palotájából ide importált különböző érdekes kísérletek, melyekben személyesen is kipróbálhatták magukat.

Az előadás utáni szeretetlakoma beszélgetésekre, új találkozásokra, kapcsolatok felfrissítésére nagyon jó alkalom volt. A program a Padányi Iskola lengyel testvériskolájának műsorával folytatódott. A Krakkói Prezentációs Nővérek Katolikus Iskolájának énekkara rövid koncertet adott. Szabó Sándor és a Kőris zenekar táncháza zárta a napot.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye családpasztoráció

Fotó: Gelencsér Károly

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »