Csaknem 20 százalékkal nő a minimálbér

Csaknem 20 százalékkal nő a minimálbér

Csaknem 20 százalékkal nő a minimálbér a szakszervezetek és a kormány egyik korábbi megállapodása értelmében. Romániában jelenleg 1050 lej a bruttó minimálbér, május 1-jétől ennek értéke 200 lejjel, 1250 lejre emelkedik.

A kormány tavaly decemberben döntött erről, akkor a minimálbér emelését májusra halasztották, miután a tavaly ősszel leköszönt Ponta-kormány már januártól 1200 lejes minimálbért tervezett. A Ponta helyébe lépett, Dacian Cioloş miniszterelnök vezette szakértői kormány azért tolta ki májusra az intézkedést, mert attól tartott, hogy az államháztartási hiány túllépi a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát. A kormány és a szakszervezetek megállapodtak, hogy a halasztás következtében ne 1200, hanem 1250 lejre emelkedjen májustól a minimálbér.

A növekedés 1,131 millió személyt érint, akiknek zöme a versenyszférában dolgozik. Elemzők szerint főleg azok a vállalatok kényszerülnek béremelésre, amelyek szakképzetlen munkaerőt foglalkoztatnak, így az építőiparban, a mezőgazdaságban és a konfekcióiparban tevékenykedők.

Emellett azoknak az alkalmazottaknak a száma is nő majd, akik minimálbérért dolgoznak, ugyanis az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a vállalatok nem fogják emelni automatikusan azoknak a bérét, akiket eddig is bruttó 1250 lejért alkalmaztak.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »