Csak úgy kapkodjuk majd a fejünket

Csak úgy kapkodjuk majd a fejünket

Szűk két hét múlva kezdődik a Sziget Fesztivál, Európa leghosszabb, egy héten át tartó bulija, az eddigi 26 év legerősebb kínálatával. Idén szinte kizárólag olyan előadók váltják egymást a nagyszínpadon, akik most vannak a csúcson.

A kurrens sztárdömping az anyagi lehetőségek növekedésének köszönhető. Idén ugyanis, egy új pénzügyi befektető jóvoltából 12 százalékkal növelni tudták a budapesti fesztivál költségvetését, amely így összesen 8,6 milliárd forintra rúg. És a tavalyinál egy milliárd forinttal többet költöttek a nagyszínpad fellépőire.

Kendrick Lamar, a világmindenség legtrendibb rappere például nagyon kevés európai koncertet vállalt a nyáron, és a Sziget köztük van. Talán ő a fesztivál legnagyobb húzóneve, akit ráadásul mindjárt az első napra, augusztus 8-ra időzítettek. Vélhetően az egész régiót megmozgatja majd az amerikai rapsztár koncertje, ami azt jelenti, hogy könnyen kikerülhet a Megtelt-tábla a bejáratnál aznap este.

A britek büszkesége, az Arctic Monkeys hosszú évek óta vezeti a szigetes kívánságlistát, de eddig „csak” a soproni VOLT Fesztiválra tudták őket levadászni a szervezők. Alex Turner ugyan fellépett már a Szigeten (tavalyelőtt a Last Shadow Puppets nevű hobbizenekarával), de őt nem ezért szeretjük, hanem ellenállhatatlan, zúzós indie-zenekara miatt, amely ugyan sokat komolyodott az idei albumon, de ha jó kedvük van, hatalmas bulit tudnak csinálni. A VOLT-on nem volt jó kedvük, de érdemes megnézni például a 2013-as Glastonbury headliner-koncertjüket, amikor lazán zsebre vágták az egész fesztivált. Az Arctic Monkeys-t szintén jól időzítették a szervezők: a zárónapra, augusztus 14-re.

Az ugyancsak brit Gorillaz alig egy év leforgása alatt harmadszor készül Budapestre, ezért akár rizikós választásnak is tarthatnánk őket, ha nem tudnánk, hogy a Szigeten ma már kisebbségben van a magyar közönség. Persze, azért nem kizárt, hogy akik tavaly novemberben az Arénában látták a megzabolázhatatlan, intelligens és vicces „rajzolt figurákat”, ismét kíváncsiak lesznek rájuk. Már csak azért is, mert azóta kiadták a The Now Now című új albumot, amely a tavalyi Humanz-nél melankolikusabb, befelé fordulóbb. A zenekar agytrösztje, Damon Albarn egyébként már harmadszor lép fel a Szigeten, 2013-ban a Blurrel nosztalgiázott egy hatalmasat, azelőtt pedig a The Good, The Bad and The Queen nevű projekt élén játszotta el a formáció egyetlen, különleges hangulatú lemezét Paul Simonon (The Clash), Simon Tong (The Verve) és Tony Allen (Fela Kuti dobosa) társaságában, a délutáni sávban, alig ötezer ember előtt. Friss hír, hogy ez a szupergrupp még idén új albumot ad ki, vagyis Albarn gyors tempóban ontja a dalokat. A Gorillaz egyik új számában egyébként az a Noel Gallagher is közreműködik (a múlt heti párizsi koncerten élőben is feltűnt), aki az Oasis élén a kilencvenes években még legfőbb vetélytársa volt Albarnnak. A két nagy rivális banda utóéletéről sokat elárul, hogy míg az Albarn-féle Gorillaz headliner pozíciót kapott a Szigeten, addig Liam Gallagher, az Oasis egykori énekese kénytelen lesz Dua Lipa „előzenekaraként” fellépni.

Lana Del Rey amerikai dalszerző-énekesnő generációjának egyik legtehetségesebb képviselője, aki ráadásul friss lemezével érkezik a Szigetre augusztus 10-én. A 33 éves előadó csak 18 évesen kezdett gitározni tanulni. Gazdagéknál született, de nem kért a szülői segítségből, nevét is megváltoztatta. Hosszú kóborlásai, pincérnősködése és a Nirvana befolyása együttesen vezette őt az énekesi karrierig. A legendáriumhoz tartozik lakókocsiparkba költözésének története is: állítólag azért vonult el hónapokra egy lepattant kocsidzsungelbe, hogy megtapasztalja, milyen az élet a kacsalábon forgó palotákon kívül.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »