Miért kell küzdenünk? Küzdeni büntetés? Hol a helye az önbizalomnak és az Istenben való bizalomnak? És a feladásnak? A Szólj be a papnak! október 3-án este a Grundon megtartott alkalmán Pintérné Tóth Ágnes, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lelkipásztora, Balázs Mihály Rózsák terei görögkatolikus pap, Gombkötő Beáta, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem evangélikus egyetemi lelkésze és Csáky László tréner a küzdelem témáját járták körül.
Miért kell nekünk küzdeni? Mi a küzdelem? A küzdelem büntetés? – tette fel az első kérdéssorozatot a vendégeknek Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője, a beszélgetés moderátora.
– Az a fontos, amit fontossá teszünk! Onnantól kezdve elkezdünk küzdeni érte, így a küzdelem által is fontossá lesz számunkra – jelentette ki válaszában Csáky László tréner. Gombkötő Beáta evangélikus egyetemi lelkész elmondta, hogy ő manapság az álmaiért, a vágyaiért küzd elsősorban, mert nélkülük halottnak érezné magát. Szerinte jobb nem büntetésként felfogni ezt az erőfeszítést. Pintérné Tóth Ágnes úgy látja, vagy valamiért, vagy valami ellen szoktunk küzdeni. Mint mondta, ő az előbbiért hajt, a közéletben pedig sokszor az utóbbira hajlamosak az emberek. Egy idősotthonban is sokféle motiváció létezik, hogy ki-ki miért küzd: valaki az életért, míg más éppen a halálért.
„Mondottam, ember: küzdj, és bízva bízzál!” – Ezzel Az ember tragédiájából származó idézettel vezette fel a következő kérdéskört Zila Gábor. Hol a helye az önbizalomnak és az Istenben való bizalomnak? Hogyan és kiben érdemes bíznom?
A református lelkésznő szerint Istenben kell bízni. – Abban, amit ő jelölt ki a számomra, mert az egy jó cél, és ez az alapja a bizalomnak. Nem véletlenül jelölte ki a számomra, éppen ezért küzdeni fogok érte – hangsúlyozta. Balázs Mihály görögkatolikus pap egy történettel válaszolt a kérdésre: Árvíz önti el a falut. A helyi pap rendíthetetlenül imádkozik segítségért, és mindenkinek állítja, hogy Isten majd megmenti őt. Ezért sorra utasítja el a megmentésére érkező mentőcsónakokat, mígnem a mennybe kerülve szembesül azzal, hogy a mentőcsónakokat valójában Isten küldte. – Csak Istenre hagyatkozom, vagy Münchausen báróként a hajamnál fogva emelem ki saját magamat a mocsárból? – tette fel a kérdést Balázs Mihály, majd meg is válaszolta azt: a két szélsőség között van az igazság. Gombkötő Beáta Istennel nem egy üzleti kapcsolatban vagy tőle távol érzi magát. Számára ez a viszony sokkal inkább egy szimbiózishoz hasonló: szétválaszthatatlanok, nem rituálisan, hanem mint Teremtő és teremtett.
Csáky László szerint egyszerűbb lenne, ha az olimpiákon mindig az nyerne, aki a legtöbbet edz. Emellett azonban az első perctől fogva a legmagasabb szintű önbizalom szükséges. Benne van az is, hogy fel(jebb)adom az érthetetlen dolgokat, nem akarok mindent megérteni. – Nem az utolsó pillanatban, a zuhanó repülőben kezdünk Istenben hinni, hanem már akkor is ezt kell tennünk, amikor gépre szállunk. Úgy éljünk, hogy ha Isten színe elé állunk, akkor elmondhassuk: én mindent megtettem a részemről – hívta fel a hallgatóság figyelmét a tréner.
Fel(jebb)adni, elengedni? Hol van ennek a helye? – jött rögtön a moderátori kérdés. A tréner szerint a tétlenség, a bevetetlen föld, a renyheség mind bűn. – Amíg tudok, addig küzdeni kell. Az esőn pedig már nem szorongok, mert nincsen rá hatásom – mondta Csáky László. Gombkötő Beáta nem szokta feladni. Addig akar elmenni, ameddig Krisztus ment el. Tapasztalatai azt mutatják: eddig mindig megérte. Balázs Mihály frappánsan válaszolt: – A Jóisten engem mindig a tenyerén hordoz. Amikor jönnek a gondok, akkor is, csak tapsol még hozzá egy kicsit. Hálás tudok-e lenni akkor is, amikor nem jön a segítség, azért is, ami nincsen? – tette fel a kérdést, majd egy újabb hasonlat következett tőle: Jézus és egy ember lábnyomai látszanak egymás mellett a homokban a tengerparton. Amikor elfogy az egyik pár lábnyom, az nem azért van, mert Jézus magára hagyta az illetőt, hanem mert élete legnehezebb szakaszán ő vitte keresztül. Pintérné Tóth Ágnes elmondása szerint azt élte meg, hogy amikor ő jelölt ki magának célokat, azok nem teljesen álltak átfedésben Istenével. Nem is lettek sikeresek, megérte letenni a saját terveit.
Ezután már a közönség kérdezhette a beszélgetés résztvevőit. A felvetésekért cserébe egy általuk választott ital erejéig a szervezők vendégei lehettek.
Honnan tudjuk, hogy Isten mire hív, és hogyan halljuk meg ezt a hívást? – hangzott el a kérdés a közönség soraiból.
Gombkötő Beáta egyetemi lelkész felhívta a figyelmet arra, hogy óvatosan kell bánni ezzel a kérdéssel. – Nem mondhatom, hogy ez és ez lesz Isten akarata, ha sikerül a fizika érettségim. És ha valaki konkrétumokat tud mondani, hogy hogyan tudhatom meg, azzal is vigyázni kell – szögezte le. Csáky László a probléma okára mutatott rá: sokan csak mintázatokat keresnek és nem megoldásokat, azért választanak egy-egy foglalkozást, mert az jól kereső szakma. A legfontosabb az őszinteség: ki is vagyok tulajdonképpen? Nem hazudhatok magamnak. Van, akinek ehhez coach vagy pszichológus segítsége kell. De végül sikeresebb leszek, mint a mintázatot követő. – Isten szava a csend. Merjetek elcsendesedni! – hangsúlyozta Csáky László. A tréner annak idején heteket töltött a Himalájában. Sikerült elcsendesednie, úgy érzi, azóta a helyes úton van. Az evangélikus lelkésznő még azzal egészítette ki korábbi megszólalását, hogy ha vannak mély és erős vágyaink, amelyekért merünk kockáztatni, amik örömet okoznak, azok visznek közel minket Istenhez. – Fontos, hogy szeressem, amit csinálok, ezért az nem munka, hanem élet – hangsúlyozta.
Balázs Mihálynak a papi hivatásra való felkészülésekor minden évben volt egy olyan időszaka, amikor ott akarta hagyni az egészet, de mindig valaki, valami megerősítette őt abban, hogy tartson ki és folytassa. – Érdemes odafigyelni a történésekre körülöttem és kérdezni, imádkozni – mondta tanácsként. Pintérné Tóth Ágnes csatlakozva kolléganője gondolatához kiemelte: – Aki megmondja kívülről, hogy mi az ember útja, mi a célja, azzal vigyázni kell –figyelmeztetett. Elmondta, hogy édesanyja egy betegségben az Úr szolgálatára ajánlotta fel őt, ha meggyógyítja gyermekét. Azóta megkérte, hogy máskor előtte azért egyeztessen vele is erről – tette hozzá tréfálkozva.
Volt az életetekben olyan helyzet, amikor valamiért nagyon küzdöttetek, és nehéz volt? Hogyan éltétek túl, és hogyan folytattátok? Vagy esetleg feladtátok? – hangzott a következő kérdés.
Csáky László, akit a felesége és a fia is elkísért az eseményre, a gyereke súlyos balesetének feldolgozását osztotta meg a hallgatósággal. A barátján segíteni akaró fiát tavaly áprilisban érte nagyfeszültségű áramütés, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. A másik fiú tíz napra rá, nagypénteken meghalt, ők csak hatvan nap intenzív kezelés után kezdhettek el bizakodni. Édesapja a tizedik nap után felment Tarcalra, az Áldó Krisztus-szoborhoz: – Levettem a keresztet a nyakamból, letettem a szobor elé, és keresetlen szavakkal összevesztünk. Az én fiam hogyan kerülhet ilyen helyzetbe?! Hol az igazság?! Hol az Isten ilyenkor?! – mesélt akkori vívódásáról. Néhány nap múlva visszavette a keresztet, mert úgy érezte: az egész probléma túlnőtt rajtuk, és így könyörgött: „Drága Uram, ezt kérlek, hogy intézd, mondd meg, hogy nekem mi a dolgom! Ha méltó élete lesz, maradjon, ha nem, akkor vedd magadhoz!” Csáky László szerint van olyan pillanat az ember életében, amikor hívővé válik.
A rendezvényen szó esett még a népszámlálás eredményeiről, a coachok ígéreteinek hitelességéről és a lelkészszakma jövedelmezőségéről is. Az esemény zárásaként Zila Gábor köszönetet mondott a meghívott vendégeknek. A Szólj be a papnak! következő budapesti alkalma november 13-án lesz, amikor a mesterséges intelligenciáról hallhatnak beszélgetést a résztvevők, többek között Böszörményi-Nagy Gergellyel.