Csak fél évet kapott a pálhalmai börtön tehenészetéből megszökött cigány

Csak fél évet kapott a pálhalmai börtön tehenészetéből megszökött cigány

Gyorsított eljárásban, fogolyszökés bűntette miatt jogerősen hat hónap börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Dunaújvárosi Járásbíróság azt a cigányt, aki november 23-án megszökött a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó hangosi szarvasmarhatelepről, írja az MTI.

A Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint mellékbüntetésként egy évre eltiltották a közügyektől. (Ez minden bizonnyal különösen érzékenyen érinti… – a szerk.)

Hírdetés

A cigánybűnöző szeptember 15-én kezdte meg lopás miatt elrendelt egy év három hónapos szabadságvesztésének letöltését. Egyik este az intézet szarvasmarhatelepén a teheneket kiterelte az udvarra, a felügyelő azonban az épületben maradt, amit a vádlott kihasznált, a telephely kerítésén átmászva elindult lakóhelyére. A szökését a felügyelő rövid időn belül észlelte, és megkezdték a felkutatását.

A szökevény testvére másnap gépkocsival vissza akarta vinni őt a büntetés-végrehajtási intézetbe, azonban a vádlott kiszállt a járműből, hogy az éjszakát a szabadban töltse, azt mondta, hogy majd másnap megy vissza a börtönbe.

A rendőrök este az adonyi szőlőhegyen fogták el, és visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

Korábban írtuk: Látszik rajta, hogy imádta a munkát, valamiért mégis megszökött ez a rab Pálhalmán


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »