Csak azok a cégek lesznek kötelesek üdülési utalványokat biztosítani, akik több mint 49 alkalmazottal rendelkeznek

Csak azok a cégek lesznek kötelesek üdülési utalványokat biztosítani, akik több mint 49 alkalmazottal rendelkeznek

Csak azok a cégek lesznek kötelesek üdülési utalványokat biztosítani az alkalmazottaiknak, akik több mint 49 alkalmazottal rendelkeznek. Ezenkívül az utalványokat csak azok a munkavállalók igényelhetik, akik legalább 24 hónapot ledolgoztak az adott cégben.

A törvényjavaslatot Radovan Baláž (SNS) képviselő terjesztette be az idegenforgalom támogatásáról szóló törvény kiegészítéseként.

Azoknak a munkaadóknak, akik 49 vagy kevesebb dolgozóval rendelkeznek, az üdülési utalvány biztosítása önkéntes lesz.

Baláž szerint a másik jelentős változás az, hogy az üdülési utalvány igénylésének feltételét meghosszabbították, így nem 12, hanem legkevesebb 24 hónapot kell ledolgoznia az alkalmazottnak ugyanannál a munkáltatónál ahhoz, hogy igényelni tudja az utalványokat.

– mondta Baláž.

A törvényjavaslat az utazási csomagot is módosítaná. Az új javaslat értelmében a csomagban két éjszaka és étkezési vagy más üdüléssel kapcsolatos szolgáltatás is benne lenne.

– magyarázta Baláž.
Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »