Csak a Fidesz

Hajrá Magyarország!

 

Sikerült! Megcsináltuk! Megtartottuk! Megvan a kétharmad! Az ország többsége – mármint a szavazóképes állampolgárok kétharmadának kevesebb mint a fele – velünk van! Kicsit piszkítja a képet, hogy 500 000 Fidesz-szavazó eltűnt, cserébe viszont az új választási rendszer bebetonozta a rendszert (tudom hogy a régi rendszerben is győztünk volna, de nem ennyire…)

 

Jól van ez így. Igaz magyar ember csak örülhet a második kétharmadnak.

 

…legalábbis ebben a helyzetben. Úgy látszik a demokratikus ellenzék (ide sorolom az összes, nem szélsőséges pártot) megszűnt az országban. Nem most, most csak kiderült végre. Megszűnt már az évekkel ezelőtt. Ebben persze nagy szerepe van Fidesz központosító hajlamának, hogy a kétharmad tudatában a parlamentből gyakorlatilag gittegyletet csinált – az ellenzék pedig képtelen volt új hadszíntereket, témákat nyitni. Persze, el voltak foglalva azzal, hogy a 2010-es bukta után saját, és a mellettük ülők sebeiket nyalogatták – több-kevesebb sikerrel.

 

Most persze megint ostorozhatnám a fideszt azért, hogy tudatosan a politika részévé tette azokat az eszközöket, amivel saját korán túlmutatóan is roncsolta a magyarok demokráciatudatát (média, eu-ellenesség, anti-kapitalizmus, államosítás, alkotmány eltörlése CÖF, párbeszéd, mutyik stb) – de nem teszem. Rá kellett jönnöm, felesleges a fidesz orra alá dörgölni a múltat, Orbán sosem fog a homlokára csapni: “basszus, tényleg… “. Ez csak demokratikus pártoknál működhetne… a fidesz pontosan tudja mit csinál. És tudta már 2010-ben is… Most már mindenki tudja, és azt is tudjuk, hogy meg fogják csinálni. Beszántják Kishantost? Senkinek a szemöldöke nem rándul – az agrártárca vezetőjének kellene verni az asztalt, nem néhány önkéntesnek meg ellenzéki vezetőnek… Nem veri, vagy legalábbis nem munkaidőben; vagy veri, csak nem az asztalt, azt viszont munkaidőben.

 

 

Mégis azt mondom, a legjobb dolog ami történhetett – pusztán a realitásokkal számítva – hogy a fidesz megtartotta a kétharmadot. Gondoljunk csak bele: a rendszer velejéig romlott, de még nem annyira, hogy a közemberek azt a saját bőrükön tapasztalják. Egy-egy Simon ügy most még elég arra, hogy a gonosz politikusokra éhező tévéközönséget kielégítse. Most még dúl a rezsiharc, dúl a szabadságharc, dúl a forradalom. Kell még néhány év, mire a gazdasági lemaradásunk már szembetűnő lesz – az állami média ellenében is. És itt nem az USA-ra, meg a nyugatra gondolok, hanem mondjuk Szlovákiára, Lengyelországra, horribile dictu Romániára. (Merthogy Románia a mi nemezisünk. Történelemben, fociban, trianonban, erdélyben, szegénységben, mindenben.) Csak akkor fog megindulni a nép, mert kétségeink efelől ne legyenek: a demokráciaféltés sosem fog tömegeket az utcára vezényelni – sem itt, sem máshol a világon. Félreértés ne essék, nem az ország pusztulására várok, és nem is osztom azt a csalódott véleményt miszerint “jólvan, hadd tegye csak tönkre az országot a fityesz, legalább megtudja a sok marha…” . Ennyire nem súlyos a helyzet. Orbánék nem hülyék, tudják, hogy valami koloncot most már a népnek is dobni kell, és a rezsicsökkentés blöffje nem tarthat örökké. Itt most 1-2 százalékos gazdasági növekedés fog következni, állami beruházásokkal, munkahely teremtés további államosításokkal, közmunkaprogram unatkozó közmunkásokkal, látványos belvárosi építkezések, eltitkolt kistelepülési problémák, stb. Azért örülök a kétharmadnak, mert 4 év múlva – remélem – már látszani fog, hogy mindez a stabil demokratikus alapok és külföldi tőke nélkül a régióban egyre haloványabb teljesítményre lesz elég. És akkor már nem lehet másra mutogatni, elmúltnyócévezni. Illetve lehet, de az már róluk fog szólni.

 

Hírdetés

Csakhogy a fidesz leváltásához kellene még valami, mondjuk egy másik párt, amire érdemes szavazni. Csodálatos volt látni a kormányváltók féléves küszködését, és most ne menjünk bele abba, hogy ki hol hibázott, megtették már ezt nálam okosabbak (és hülyébbek) is. De hogyan tovább?

 

A demokratikus koalíció – gyak. Gyurcsányék – igazi hardcore kis csapat. Néhány éve azt írtam, nem értem Gyurcsány miért nem hagy fel az egésszel, és nem nyit egy lángosost. Fenntartom a kérdést, még meg is pályázhatna valami EU-s támogatást. Abban, hogy a dk bevétele az összefogásba csak rontott a helyzeten szinte biztos vagyok. Lehet ugyan arra hivatkozni, hogy a fidesz karaktergyilkossága, meg ilyenek, de valljuk be, Gyurcsányt magától is utálja a baloldali szavazók túlnyomó többsége. És ez már nem lárifári. Mindazonáltal kár lenne kihagyni a buliból, egyetlen értelme a dk-nak, hogy ha az mszp szembefordul a korábbi önmagával, a régi rend hívei (politikusok, de a szavazók is) már csak Gyurcsányhoz menekülhetnek.

 

Ó, az mszp. A baloldal. Mármint a Baloldal. Közhely, mivel 4 éve erről beszél mindenki, hogy a baloldalnak meg kell újulnia. Mesterházy vitathatatlan érdeme, hogy a krétakori (vagy kádárkori) dinoszauruszok nagyrészét eldugta a nyílvánosság elől, cserébe viszont berakta a saját embereit. Mint az okos lány meséje. Jöttem is meg nem is, hoztam is meg nem is. Nyertem is meg nem is, de inkább nem is. Azt mondja, nem értettük meg a társadalom elvárásait… Dehogynem, csak a társadalom elvárása 2010-ben az volt, hogy gyújtsátok magatokra a pártházat. Ezt pontosan meg is értettétek szerintem… És ezután jött a “jó, gyújtsuk magunkra, de csak egy kicsit, meg ne sérüljünk, oké?” Nem oké, ez most kiderült, tessék csak magatokra gyújtani a pártházat rendesen. Mesterházyról ezt nehezen tudom elképzelni. Hogy csak év végén lesz tisztújítás nekem már gyanús. Jön a kicsit önkritikázunk, kicsit megbánjuk, kicsit megújulunk. Végülis az mszp nem nullázta le magát, valószínűleg még mindig többszázezres szavazóbázisa van, A legújabb mszp-s fordulat – rendpárti mszp – valami iszonyatos baklövésnek indul, jelezve, hogy Mesterházy ha lehet mégsem gyújtaná magára a pártházat. Cserébe viszont ad valamit a választóinak: felveszi a harcot a szélsőségesekkel. De basszátok meg, nem abban kell legyőzni a fasisztákat, hogy ki a nagyobb fasiszta! Mi jöhet még? Vasszekfűs Gárda? Vörösingesek? Ja nem, az a Pál utcai fiúkban volt, bocs. Mi lenne, ha a vezetőség inkább egyszerűen szétverné az mszp-t? Teljes tisztújítás, megyei szinten is, belső klikkek felülvizsgálata, a múlt bevállalása, és újrakezdeni a párt felépítését vidéken is, szemben a jobbikkal, nem versenyezve velük. Na mondjuk ehhez dolgozni is kellene, és nem elég szépen megkötni a piros nyakkendőt. Nem beszélve arról, hogy a begyöpösödött réteg, – aki 2008 óta mint becsületében jogtalanul sértett fél tűnik fel mindenhol – simán átvándorolna gyurcsányékhoz. Másfelől a felemás reformokat megunó, katarzisra hajlamosak meg simán átugranának bajnaiékhoz. Ez is süllyed, az is süllyed, nem mindegy?

 

Együtt 2014, akarom mondani Külön 2018. Újabb sikertörténet egy bal és jobb oldalon felülemelkedő baloldali kezdeményezésről. Sokan már akkor szidták, mikor az egyesületi szintről beléptek a politikába. Bár a választási törvények cudar megváltoztatása miatt más lehetőségük nem volt, szerintem ez még ésszerű döntés volt. A kezdeti sikereken szerintem még látszott a választók igénye valami újra, aztán jött a posványszagú valóság. Nyílván benne volt ebben a fidesz, akarom mondani a cöf mókás kis propagandája, de ugyanennyire felelős maga bajnai is. Először is minek politizál az ilyen, másodsorban miért áll össze azzal a baloldallal, amely nem gyújtotta magára a pártházat. Na persze, utólag könnyű okosnak lenni, és – bár jogosan – szidni az új választási rendszert, fel kellett volna ismerni, hogy szélesebb (mármint egy utca szélességénél szélesebb) támogatói kör nélkül nem lehet alkudozni az mszpvel, tudjátok a Baloldallal. Bajnainak egy dologban igaza van, nem ül be a parlamentbe. Mégis minek? Hogy még négy évig statisztáljanak, hangszórózzanak, molinózzanak, léggömböket eregessenek? Az ilyen finom performanszokra az átlag magyar választó nem reagál, tudjátok, demokráciatudat…

 

Hogy mi lesz bajnaiék sorsa nem tudom. Nagyban függ attól, mit lép az mszp. Ha marad a “próbálgatjuk megértegetni a társadalom igényeit” duma, sokan átpártolhatnak, amivel 2018-ban akár az 5% is meglehet! Ennél többre már csak akkor számíthatnak, ha az utcán politizáló Bajnai otthon hagyja a nyugtatóit.

 

A kedvencem Fodor. Fogta magát, és beült a parlamentbe, mondván, újra van liberális értékrend a parlamentben. Nem mondom, az ország jelen állapotában a liberalizmus akár még hasznos is lehet. Na persze ehhez el kellene hitetni az emberekkel, hogy ez itt nem az szdsz, és hogy a fent említett pártokhoz semmi, de semmi közük (többes számot használjak?) nincs. Nem lesz könnyű dolga, szerintem Fodor egy hatalmas táblával fog beülni a parlamentbe mindennap, amin ez fog állni: “Nem SzDSz”. A cöf meg majd hoz egy molinót: “Fodor=SzDSz”

 

Ja igen, itt van még az lmp. Újráztak, megint van 4 évük, hogy eldöntsék, akkor most szélsőbalos, vagy szélsőjobbos centralisták. Nem mondom hogy lehetetlen az, miszerint 2018-ra jelentős erőt fognak képviselni, bár ehhez nyílván össze kell hogy omoljon valamelyik nagyobbacska párt mellettük. Az a vicces az lmp-ben, hogy gyakorlatilag akárhonnan kaphatnak szavazókat, mondjuk ez nem jelenti azt hogy fognak is.

 

Amúgy meg egyáltalán nem értem, miért keresi a szavazóit a baloldal. Emberek, baloldali kormányunk van! Méghozzá nem is akármennyire balos. Keleti nyitás, államosítás, rezsicsökkentés, paternalizmus minden szinten… Mégis min csodálkoznak ennyit? A fidesz szépen belenőtt a kádári balos rendbe, megspékelve a populizmussal – ez maradt a jobboldaliságból. Épp ezért felmerült bennem az a sanda gyanú, hogy ha 2018-ban a “hagyományos” baloldal nem tudja leváltani a fideszt, akkor 2022-ben egy jobboldali párt fog itt fát vágni.


Forrás:kard.blog.hu
Tovább a cikkre »