Csak 14 éves a tolnai betörő, de kisikálták a zsaruk átverésére

Három parkoló buszt is feltört egy “fiú” szombat éjszaka Tolnán, hogy átkutassa a sofőrfülkéket, az utolsó járművön viszont leszállás közben az ajtók közé szorult. Így találták meg a bejelentés alapján helyszínre érkező rendőrök is. Kiszabadítása után letartóztatták a 14 éves gyanúsítottat – zsebeiből pedig előkerültek az ellopott kulcsok, bérletek és diákigazolványok.

Magyar Menedék - Ősmagyar

Kiderült, hogy kutakodás közben a fiú megrongálta az egyik busz jegykiadó automatáját is, és összesen hárommillió forintos kárt okozott a járművekben.

Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, korábban viszont valótlan adatokat diktált be a rendőröknek – ezért lopás és szabálysértés gyanújával is eljárás indult ellene, viszont szabadlábon távozhatott a rendőrségről. Naná, majd letartóztatnak egy erőtartalékot.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »