Cristiano Ronaldo újabb hotelt nyitott

Cristiano Ronaldo már a futball utáni életét tervezi, ennek keretében már a második hotelját nyitotta meg, ezúttal Lisszabonban – írja az Espnfc.com.

Az üzletet nem egyedül viszi, a 82 szobás Pestana CR7 Lisboa-t egy portugál hotellánccal közösen üzemelteti, egy hoteljük már Madeirán is működik, a szigeten, ahol Ronaldo született.

Saját bevallása szerint fiatalkori álma valósult meg azzal, hogy hoteltulajdonos lett, ráadásul már kettő is van neki.

„Az élet nem csak a futballból áll, habár a foci a nagy szenvedélyem, de el kell gondolkodnom a jövőn is” – mondta a Real Madrid ásza, aki megemlítette azt is, akár 40 éves koráig is játszana.

CR lisszaboni hoteljában már 200 euróért lehet szobát foglalni, de van 1250 eurós lakosztály is. Egyébként az egész szállodai koncepció a portugál futballsztár köré épül, aki a befektetőtársával, a Pestanával Madridot és New Yorkot is meghódítaná.

A Pestana CR7 Lisboa vasárnap esti megnyitóján megjelent Ronaldo családja mellett a játékos ügynöke, Jorge Mendes is, de ott volt a portugál válogatottat Európa-bajnoki címig vezető szövetségi kapitány, Fernando Santos, valamint az ország gazdasági minisztere.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »