CÖF-díj: "kiemelkedő munkát végeztek a nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekében"

CÖF-díj: "kiemelkedő munkát végeztek a nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekében"

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és a Regőczi Alapítvány vehette át a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány Szellemi Honvédő díját.

A Regőczi Alapítvány nevében Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Áder János volt köztársasági elnök felesége vette át a díjat.

Az elismerésben évről évre olyan személyeket és szervezeteket részesít a CÖF-CÖKA, akik kiemelkedő munkát végeznek nemzeti érdekeink védelme, érvényesítése érdekében.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón bejelentette: a CÖF-CÖKA felszólítja az Egyesült Államokat és az Európai Tanácsot, hogy azonnal hívják tanácskozásra Ukrajna és Oroszország képviselőit az ukrajnai háború lezárása, a béke megteremtése érdekében.

Egyúttal javasolják, hogy a népfelség elve alapján kérjék ki az Európai Unió lakosságának véleményét arról, hogy békét vagy háborút szeretnének – tette hozzá Csizmadia László.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */

Hírdetés

ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A sajtótájékoztatón bemutatták az Összefogunk című kötetet, amely 244 oldalon, 15 szerző közreműködésével, mintegy száz fényképpel mutatja be a CÖF-CÖKA 2009-es alapítása óta folytatott tevékenységét.

Németh Miklós Attila, a könyv szerkesztője arról beszélt, a rendszerváltást követő időszakban a társadalom szerveződését megnehezítette, hogy nem az értékek mentén alakultak a politikai pártok, hanem az emberek a pártokban keresték az értékeket.

Ugyanakkor a CÖF-CÖKA megalakulása, vagyis a „civilség” lehetőséget nyújt az értékteremtésre és ennek alapján az értékrend felépítésére a társadalom tagjai számára – fogalmazott.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »