Clinton mindent elsöprő hűségesküje a cionista rezsimnek

Hillary Clinton, az amerikai demokraták elnökjelölt-aspiránsa hétfőn leszögezte: elnökként nem lenne semleges az izraeli-palesztin konfliktusban. Clinton ezt az Amerikai-Izraeli Közpolitikai Tanács (AIPAC) konferenciáján mondta, ezzel mintegy válaszolva Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns eddig interjúkban és televíziós vitákban kifejtett álláspontjára. Trump ugyanis semlegesnek mondta magát – és esetleges elnökként várható politikáját – az izraeli-palesztin konfliktusban.

Magyar Menedék - Badiny

Nem lehetünk semlegesek, amikor rakéták hullanak lakónegyedekre, amikor civil polgárokat késelnek meg az utcán, vagy amikor öngyilkos merénylők ártatlanokat vesznek célba” – fogalmazott a volt külügyminiszter. S hozzátette: vannak dolgok, melyek nem képezhetik tárgyalás alapját, és aki ezt nem érti meg, az nem alkalmas arra, hogy az elnökünk legyen”. Clinton szerint “biztos kezű politikusokra van szükségünk, nem olyan elnökre, aki hétfőn azt mondja, hogy semleges, kedden Izrael-barátnak hirdeti magát, és ki tudja, hogy szerdán mit mond, mert szerinte minden megtárgyalható.” S fontosnak tartotta hozzátenni: “barátaim, Izrael biztonsága nem lehet tárgyalás és vita tárgya”.

Clinton ugyan nem említette Trump nevét – aki hétfőn, helyi idő szerint a késő délutáni órákban tart beszédet az AIPAC-konferencián -, de üzenete egyértelmű volt. Sőt, későbbi megjegyzéseiben Trump viselkedését és retorikáját a kampányban antiszemitizmushoz hasonlította, amellyel sok izraelinek szembe kell néznie.
“Ma az amerikaiak és az izraeliek a társadalom morális alapjait veszélyeztető türelmetlenség és szélsőségesség hullámával néznek szembe” – állította az elnökjelölt-aspiráns.

Az AIPAC lobbisták, politikusok és politikai akciócsoportok lazán kapcsolódó csoportja, amelynek elsődleges célja az amerikai-izraeli kapcsolatok erősítése és amely egyúttal szószólója Izraelnek a nemzetközi politikában is. A Fortune magazin vasárnap megjelent elemzése szerint az AIPAC az úgynevezett Izrael-lobbi legnagyobb, legbefolyásosabb csoportja, s jelentős befolyása van a washingtoni politikára is. Elsőrangú, profi lobbistái vannak a törvényhozásban, és aktivistái jelen vannak szerte az Egyesült Államokban. A Fortune adatai szerint 2015-ben az Izrael-lobbi összesen négymillió 189 ezer dollárt költött Izrael melletti lobbitevékenységre, s ebből hárommillió 388 ezer dollárt az AIPAC költött.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »