Civilek lassítják az iraki hadsereg előretörését

Civilek lassítják az iraki hadsereg előretörését

Paradox módon az egyre jobban magára találó Iraki Biztonsági Erők ISIS-ellenes offenzívájának legnagyobb akadályát nem a terroristák, hanem a kaotikus frontvonalakon rekedt civilek jelentik, írja a Deutsche Welle.

A német híroldal értesülései szerint az iraki reguláris erők újabb települést szabadítottak föl az Iszlám Állam uralma alól. Az Anbar provinciában található Hit volt a tartomány legnagyobb lélekszámú, iszlamista kézen lévő városa, ahol a dzsihadisták nagyjából 1500 embert tartottak fogva.

Az ostrom során a túszokkal kapcsolatos biztonsági megfontolásokon túl a katonáknak a 20 ezer fős civil lakosságra is tekintettel kellett lenniük. A tisztek beszámolói szerint nem volt egyszerű feladat a terroristák és a kormányerők közé szorult, a szélsőségesek által sok esetben élő pajzsként használt tömeg fizikai biztonságát megfelelően garantálni.

“Az embereket sajnos nem igazán érdekli más, csak, hogy biztonságos területre jussanak, az sem zavarja őket, ha azt épp az ISIS felügyeli”

– fejtette ki a terrorellenes hadműveletek egyik koordinátora.

Hozzátette, a járulékos veszteségek elkerülése érdekében arra kérik a civileket, hogy a hadsereg által jól azonosítható módon jelöljék meg a házaikat, hogy a légi hadműveletek során is egyértelműen tudják, kik tartoznak a harcoló felek közé.

Ennek a taktikának azonban az a hátulütője, hogy az iszlamisták idővel átveszik ezeket a jeleket.

A Ramadi környékén zajló hadműveletek során például a civileknek fehér zászlóval kellett jelezniük, hogy nem a milicistákhoz tartoznak, ám hamarosan a szélsőséges csapatok is ennek álcája alatt próbáltak közelebb jutni a felszabadítókhoz, illetve eképp megjelölt csapdákkal próbálták tőrbe csalni a regulárisokat.

Ezért az iraki parancsnokságnak viszonylag gyorsan új, folyton változó vizuális kódrendszert kellett kialakítani, ami a nyilatkozó katonai vezető szerint korántsem könnyű feladat.

A fő gondot azonban továbbra is a megszállt területeken rekedt rengeteg civil biztonsága jelenti a hadsereg számára. Az ISIS nem egy városban az egész lakosságot túszként kezeli és megtiltja számukra, hogy kívülről érkező segélycsomagokat fogadjon el, illetve egy-két körülzárt településen azzal zsarolja a bagdadi kormányzatot, hogy halálra éheztetik, vagy szomjaztatják, illetve lemészárolják az embereket, ha a csapatok megindulnak az állásaik felé.

Abdul-Ghani al-Asadi tábornok, a hadműveletek egyik vezetője leszögezte:

“Pusztán katonai szemszögből nézve, ha a városban rekedt családok nem jelentettek volna gondot, egy nap alatt felszabadíthattuk volna Hitet.”

Az iraki hadműveletek lassú üteme már hónapok óta komoly fejtörést okoz a központi kormányzatnak, amit csak tetéz a fővárosban nemrég a korrupció miatt kirobban tüntetési hullám, ami már csak azért is rontani fog a csapatok harctéri teljesítményén, mert a rendfenntartók megerősítésére több egységet vissza kellett rendelni Bagdadba.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »